Amikor ez kiesett Manír száján, még ő is rácsodálkozott. Mert ezidáig le sem esett neki, hogy valójában az egész élete egy bérleményen történik, ahol tényleg a főbérlő bármikor felmondhat – hiába fizette ő tisztességesen a számlákat. Mert Manír azért – részben – szabálykövető, még ha egy tróger is. Nem tartozik a haszonélvezők és a haszonlesők kasztjába. Önálló identitás. De legalábbis reméli ezt hinni magáról.
Azt meg csak lustán elhitte, hogy egy társadalom is képes önálló identitásként működni. Tudja: álomszerű lenne, ha egységesen tenne így. De a társadalomban olyan nincs, hogy „egységes”. Olyan van, hogy vannak győztesek és vesztesek, de ez csak pillanatnyi állapot, még akkor is, ha néha végtelenségnek tűnik.
A boldogulás nem arról szól, hogy ki a vezér, de még csak arról sem, hogy melyik vezérnek hisznek többen. A boldogulás a szabálykövetésen, a szabályismereten és az egyén önálló tehetségének együttesén, meg egy jó adag szerencsén múlik. A többi – kitartás, hit, akarás – már csak kisegítő lehetőség.
Persze azt is tudja, hogy széllel szemben vizelni ostobaság, nem pedig valamiféle ellenállás vagy véleménynyilvánítás. Éppen ezért tanult meg inni. Oldja a frusztráltságot, és leginkább csak önmagát meg a családját teszi ezzel tönkre.
Manírnak éppen ezért nincs családja. Illetve van, de nem él velük. Ők szépen élnek, Manír pedig másként. Mert hisz benne, hogy ha lehetőség van másként élni, az a szabadság. Éppen ezért forr a vére, amikor azt hallja a médiazajból, hogy bárki is kiordítja meggyőződéssel: ő, és csakis ő tudja, hogyan kell élni.
Nincs egyetlen út. Vannak kereszteződések. Ott dönteni kell, merre mész. Aztán ha rossz útra tévedsz, és sokáig mész rajta, előfordulhat, hogy már nincs értelme visszafordulni a régi útra. Kell találni egy új kereszteződést, vagy átvágni a susnyáson, meg a Nagy Négyszögletű Kerek Erdőn, leütni az orkokat, menekülni a vérfarkasok elől, és visszatalálni a helyes útra.