• 2026.08.19.
Elmehet az ember gnocchit enni a Szent László büféjébe, de ha ő az ország legjobb Halálbejelentője, a váróteremben mindig gátfutó rokonok vadásznak rá. Rimóczi László zseniálisan groteszk és fanyar szatírája a kórházi folyosók kergetőzéséről, a takarítókocsikról és a magyar egészségügy legfeketébb humoráról.
• 2026.08.05.
Ha Freddie Krueger Magyarországra költözne, gyorsan rájönne, hogy a magyar embert nem egy megégett, pengekesztyűs alak rémiszti meg, hanem egy NAV-os levél vagy az elfelejtett gépjárműadó. Rimóczi László szatírája a bürokrácia és a magyar rögvalóság győzelméről a hollywoodi horror felett.
• 2026.07.29.
•
1 Comment
Mit jelent magyarnak lenni 2026-ban? A jó magyar szerinte a rossz magyar nem érti a hazát, a rossz magyar szerint a jó magyar nem érti a világot. Közben mindketten ugyanabban a dugóban ülnek az M7-esen, és ugyanúgy felszisszennek a villanyszámlára. Rimóczi László zseniális, mély és önironikus szatírája a nemzeti karakterről.
• 2026.07.25.
2069 tavaszán a Központi Mesterséges Intelligencia ráébredt, hogy az emberiség minden bajáért az egyéniség a felelős. Megszületett a törvény, és vele az Egyéniségoldó Pasztilla. Rimóczi László disztópikus szatírája a jövőről, ahol mindenki derűs, egyforma… és végtelenül unalmas.
• 2025.08.19.
Augusztus 20-án nemcsak a kenyér szárad, hanem az idegek is. A maró politikai szatírában Rejtő Jenő legendás alakjai, Piszkos Fred és Fülig Jimmy egy kocsmaasztal mellett boncolják fel a mai magyar társadalmat. Az ország három végzetes kupacra szakadt: a vakon tapsoló kormánypártiakra, a reflexből gyűlölködő ellenzékiekre és a politikai apátiába menekülő napágy-nemzetre. Fredék diagnózisa szerint a nemzeti minimum a potyautasság és a felelősséghárítás. Mert pontosan úgy élünk, ahogy a kígyó biciklizik – és csodálkozunk, ha pofára esünk.
• 2024.04.14.
Itt mindenki lop? A maró hangvételű szatíra a Kádár-korszak intézményesített „kis lopásaitól” vezet el a jelenkori politikai apátiáig. A cikk rávilágít arra az abszurd magyar társadalmi valóságra, ahol a lakosság az átláthatóságot elutasítva követel becsületes politikát, miközben maga is a potyautas-rendszert élteti. A krónikus bizalomhiány és a cinizmus olyan kultúrát teremtett, ahol a korrupció már nem hiba, hanem a norma. Pontosan úgy élünk, ahogy a kígyó biciklizik – és csodálkozunk, ha időnként pofára esünk.
