Élettér – használati utasítás az emberhez

Az élettér valaha egyszerű volt. Akkora, ameddig a kapa nyele ért, ahonnan a tyúk még hazatalált, s ahol a szomszéd akkor kopogott át, ha kellett egy marék liszt vagy egy kis pletyka. Az ember tudta, melyik fához tartozik az árnyéka, és melyik padon lehet úgy hallgatni, hogy abból beszélgetés legyen.

Aztán fejlődtünk. Ma az élettér négyzetméterben mérhető, gigabájtban bérelhető, felhőben tárolható és jelszóval védhető. Régen kerítést húztunk a kert köré, ma adatvédelmi beállításokat.

A különbség annyi, hogy a kerítésen legalább át lehetett kiabálni.

A régi ember attól félt, hogy elveszik a földjét. A mai attól, hogy nincs térerő.

Ezt haladásnak nevezik, amit nem is vitatok: a fejlődés olyan, mint a házi lekvár: minden generáció szerint a sajátja az igazi.

Az élettér szó különben gyanús. Olyan tisztességesnek látszik. Mintha csak arról volna szó, hogy kell egy kis hely az életnek. Pedig a történelem tud mesélni arról, milyen gyorsan lesz a szóból jelszó, a jelszóból program, a programból bulldózer. Egy ártatlan kifejezés néha úgy meg tud hízni, hogy országok sem férnek el mellette.

Aztán lefogy, s marad belőle egy lakópark prospektusa.

Ma már minden élettér. Az iroda inspiráló élettér. A bevásárlóközpont közösségi élettér. A telefon személyes élettér. Az autó mobil élettér. Hamarosan a sorban állás is interaktív várakozási élettér lesz, padlófűtéssel és hűségpontokkal.

S az ember közben egyre kisebb. Régen belakta a világot, most alkalmazásokat lakik be. Belép. Kilép. Elfogadja a sütiket. Nem kérdez. Az adatkezelési tájékoztató hosszabb, mint valaha a családfa volt.

A régi házban volt kamra, padlás, pince. Mindennek megvolt a maga helye. A befőtt a kamrában. A titok a padláson. A félelem a pincében.

Ma minden ugyanabban a zsebben lakik. A bankkártya mellett.

Az élettér valójában nem attól nagy, hogy hány szobája van. Hanem attól, hogy hány ember fér el benne anélkül, hogy egymást arrébb tolnák. Ez a legszűkösebb ingatlan manapság.

Ha kapsz egy hektárt, kerítést építesz. Ha kapsz egy képernyőt, profilt építesz. Ha kapsz egy véleményt, lövészárkot építesz.

Az építkezéshez értünk. A közös udvarral hadilábon állunk.

Talán ezért nosztalgiázunk annyit a régi élettér után. (Nem azért, mert nagyobb volt. Hanem mert ritkábban kellett bizonygatni, hogy kié.) A diófa nem kérdezte, ki melyik oldalon áll, csak árnyékot adott.

Talán az élettér igazi értelme ma sem változott, csak mi keverjük össze a helyet a birtokkal, a közelséget a követéssel, a jelenlétet a bejelentkezéssel.

Az életnek ugyanis meglepően kevés hely kell, az egónak viszont mindig egy szobával több.