A történelem nem események gyűjteménye, hanem egymásra rakódó visszhangkamrák építészete. A tömeghisztéria pedig az emberi természet legkifinomultabb luxuscikke, mert gondolkodni és kételkedni rettenetesen drága. Rimóczi írása arról a ritka emberről szól, aki a diadalmas kórus közepén halkan megkérdezi: „Biztosak vagyunk benne?”

Rimóczi lírai esszéjében rámutat, hogy a világot nem a fizika atomjai, hanem a tárgyak emlékezete és a bizalomötvözetből készült kulcsok tartják össze. A zár és a kulcs hosszú évek alatt csiszolódik össze, mint két ember a házasságban. Melankolikus, csodálatos írás arról, hogy a gyermekkorunk és az emlékeink miként költöznek be a kilincsekbe, a könyvekbe és a szobák illatába.

Rimóczi zseniális politikai szatírájában a Fidesz és a Tisza Párt egy képzeletbeli pszichiáter foteljében próbálja tisztázni a tizenhat éve fennálló, állami méretű együttélési zavarokat. Az egyik fél szerint a kontroll csupán felelősség, míg a másik azt kérdezi: hová lett a sajt – vagyis a közpénz? A terápia végén az orvos rájön: itt nem pártterápiára, hanem egy teljesen új rendelőre volna szükség.

Szarkasztikus elemzés a Titanicról: hogyan lett egy luxusrendezvényből a történelem leggyorsabb záróünnepsége.