A valóság túl szürreális ahhoz, hogy komolyan vegyük
Az igénytelenség látszólagos szabadsága

Az igénytelenség látszólagos szabadsága

Az igénytelenségnek ma már külön szabadságjoga van, mondhatni alkotmányos vívmány, melyet az emberiség hosszú, verejtékes fejlődése során küzdött ki magának. Régebben még szégyenkezett miatta, elbújt a függöny mögé, esetleg vasárnapra rendes inget vett, ma viszont büszkén vállalja, mint valamiféle személyiségi jogot, melyet semmiféle ízlésrendőrség, műveltségi csendőrség vagy esztétikai munkavédelem nem korlátozhat. „Én ilyen vagyok, kérem szépen,…

Malde MaldeAbszurdisztán2 perc olvasás

Az igénytelenségnek ma már külön szabadságjoga van, mondhatni alkotmányos vívmány, melyet az emberiség hosszú, verejtékes fejlődése során küzdött ki magának. Régebben még szégyenkezett miatta, elbújt a függöny mögé, esetleg vasárnapra rendes inget vett, ma viszont büszkén vállalja, mint valamiféle személyiségi jogot, melyet semmiféle ízlésrendőrség, műveltségi csendőrség vagy esztétikai munkavédelem nem korlátozhat. „Én ilyen vagyok, kérem szépen, ne tessék engem megváltoztatni. Ez az én szabadságom.”

 

Ám! Miközben az ember azt hiszi, hogy végre megszabadult mindenféle külső kényszertől, egyszer csak azt veszi észre, hogy már semmi sem kényszeríti arra, hogy gondolkodjon, olvasson, figyeljen, kérdezzen, vagy ne adj’ isten, valamit rendesen megcsináljon. Nem kell többé tudni, elég vélekedni. Nem kell érteni, elég felháborodni. Nem kell megfogalmazni, elég odaböfögni. A vélemény ugyanis demokratikus termék, mindenkinek jár, a minősége pedig nem tartozik a garanciális feltételek közé.

 

Így lett az igénytelenségből önérzet, a tudatlanságból világnézet, a műveletlenségből pedig valamiféle lázadó népi bölcsesség. Aki nem olvas, az nem kiszorult az irodalomból, hanem egyszerűen nem kér belőle. Aki nem hallgat zenét, az nem botfülű, hanem független. Aki nem tud különbséget tenni a mondat alanya és a saját indulata között, az nem nyelvtanilag alultáplált, hanem spontán. Aki pedig nem hajlandó semmiféle szellemi erőfeszítésre, az nem lusta, hanem szabad ember, akit nem korlátoznak holmi avítt elvárások.

 

Csakhogy a szabadság nem azonos azzal, hogy mindent szabad elrontani. A választás lehetősége még nem jelenti azt, hogy minden választás egyformán értékes. A szabad ember ugyanis nem attól szabad, hogy nem kell semmit megtanulnia, hanem attól, hogy lehetősége van tanulni, fejlődni, kételkedni, és akár megváltoztatni a véleményét. Az igénytelenség ezzel szemben kényelmes kis diktatúra, amelynek nincsenek rendőrei, mert mindenki önként teljesíti az utasításait.

 

És talán ez benne a legmulatságosabb, ha még egyáltalán van kedvünk nevetni rajta: az igénytelenség hívei folyton a szabadságukra hivatkoznak, miközben észre sem veszik, hogy a legnagyobb szabadságról mondanak le. Arról, hogy többet tudjanak annál, mint amennyit éppen tudnak, többet lássanak annál, mint amit eléjük tesznek, és többet várjanak önmaguktól annál, mint amit a pillanatnyi kényelmük megenged.

 

Mert az igénytelenség látszólag felszabadít, valójában azonban felment. Felment a gondolkodás, a munka, az ízlés, a felelősség és végül önmagunk alól is. Az ember pedig ott áll a nagy, demokratikus semmiben, mellkasán a szabadság kitűzőjével, és büszkén kijelenti: nekem senki ne mondja meg, hogyan kell élni.

Eleged van abból, hogy a Meta elrejtse előled az tartalmainkat? Iratkozz fel A Kígyó Telegram-csatornájához itt! Itt cenzúrázás és algoritmusok nélkül azonnal megkapsz minden új írást.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.

Előfizetői belépés

Előfizetés

Vélemény, hozzászólás?

A szerzőről

Összes szerző →
Malde
Malde

Közéleti megfigyelő, alkalmi ember. „Nem az a baj, hogy mindenkinek van véleménye. Hanem hogy egyre többen emlékez-nek is rá.” Malde nem újságíró. Legalábbis hivatalosan nem. Nem rendelkezik újságírói diplomával, sajtóigazolvánnyal, politikai kapcsolatokkal, és arról sincs tudomása, hogy pontosan mikor vált…

További cikkek →