Negyven felett a memória még mindig a fiatalkori slágereket játssza

Negyven fölött előfordulhat, hogy a tegnapi nap ködbe vész, az első csók viszont úgy világít a fejünkben, mintha külön reflektort kapott volna. A pszichológia ezt emlékezési csúcsnak nevezi: a kamaszkor és a fiatal felnőttkor bizonyos eseményei feltűnően jól megmaradnak, akár a frissebb élményeknél is jobban. Végre egy csúcs, amelyre nem kell felmászni; elég megöregedni hozzá.

A jelenségre négyféle magyarázat is kínálkozik. Először: ezek az évek formálják az identitásunkat, így az első kapcsolat vagy a szülőktől való elköltözés nem egyszerű emlék, hanem a személyiségünk berendezése. Másodszor: a sok első alkalom erős érzelmekkel érkezik. Harmadszor: a fiatalkori történeteket annyiszor meséljük újra, hogy lassan külön bejáratuk lesz a memóriába. Negyedszer: fiatalon az emlékezőképességünk is jellemzően jobb. Kínos, de az agy sem kér engedélyt a nosztalgiához.

Ezért is kerülhet elő negyven felett kedvenc zenekarként az, amelyet tíz- és harmincéves korunk között hallgattunk. Nem biztos, hogy azóta nem született jó zene. Csak az emlékezetünk már régen megvette a bérletet, és esze ágában sincs másik koncertre menni.

Kígyó szerkesztőség