HomeGlossza, Vezér cikiA Farkasnak mindig kell egy Nyúl: Nu, pogodi!

A Farkasnak mindig kell egy Nyúl: Nu, pogodi!

A gyerekkorunk ikonikus rajzfilmje, a Nu, pogodi! (A Farkas és a Nyúl) nem csupán nosztalgia, hanem a mai magyar politika kőkemény pszichológiai tükre. A Farkasnak nem a Nyúl kell, hanem a kergetőzés, a show és a következő epizód. De mi történik akkor, ha a Nyúl kisétál a képből, és elfogynak a külső ellenségek? A kiskunmajsai szovjet laktanya emlékeitől Antall József sírjáig ívelő személyes írás a politikai színházról és a saját falkán belüli vadászatról.

Szerző:Schneider Edina • 2026.07.22.

Glossza • Vezér ciki

Gyerekkoromban volt egy orosz rajzfilm, amit egyszerűen imádtam.

Nu, pogodi! – A Farkas és a Nyúl.

Érdekes módon én sokszor a Farkasnak drukkoltam. Hangos volt, látványos volt, vicces volt, és folyton történt körülötte valami. A Nyúl meg csak tette a dolgát. Sétált, biciklizett, sportolt, zenélt. Gyerekként ez unalmasnak tűnt.

Aztán felnőttem.

Rájöttem, hogy a rajzfilmben valójában nem a Farkas a legfontosabb. Hanem a Nyúl. Nyúl nélkül nincs mese. Nincs kergetőzés. Nincs izgalom. Nincs show.

És ami a legfontosabb: nincs következő epizód.

A műsor, amihez mindig kell egy ellenség

Múlt héten valamiért újra eszembe jutott ez a régi rajzfilm. Talán azért, mert azt olvastam, hogy MP arra kérte a Fideszt, ne hagyja el a Parlamentet.

Elmosolyodtam.

Hiszen a Farkas pontosan ilyen. Ha a Nyúl kisétál a képből, lehúzható a függöny. A főszereplő egyedül marad. Nincs kit kergetni. Nincs kire mutogatni. Nincs kivel megvívni a napi csatát. Vége a műsornak.

Aki mögött elfogynak a nyulak

Múlt héten, amikor a Fidesz politikusai Antall József sírjánál koszorúztak, ezek az emlékek is eszembe jutottak.

Nem a politika. Nem a propaganda. Hanem az emberek. Édesapám. Az orosz gyerekek. A faliszőnyeg. A Nu, pogodi!

És közben azon gondolkodtam, hogy a rajzfilm írói micsoda pszichológusok lehettek.

Mert a Farkasnak valójában soha nem a Nyúl kellett. Neki a következő epizód kellett. Ehhez pedig mindig kellett egy „megújult” Nyúl.

Talán ezért érzem néha úgy, hogy ez a rajzfilm még ma is fut. Csak már nem a moziban.

Szombaton az egyik utolsó nyúl is eltűnt a pályáról. Rendben, tudom, ennél árnyaltabb a helyzet. Csakhogy a farkasnak mindig kell egy nyúl. Ha már nincs külső ellenség, hamarosan következik a belső.

A kérdés már csak az: ki lesz az első nyúl a saját falkából?

Emlékek a kiskunmajsai szovjet laktanyából

És ekkor hirtelen visszarepültem a gyerekkoromba. A falunkban, Kiskunmajsán volt egy szovjet laktanya.

Édesapám ott dolgozott néha tolmácsként. Én pedig rengeteg időt töltöttem ott. Az orosz gyerekekkel együtt néztem a Nu, pogodi!-t. Bár egymás nyelvét alig beszéltük, a nevetéshez nem kellett tolmács.

Ott vettük meg az első elektromos gépeink jó részét is. A legviccesebb, hogy néhány közülük még 2 éve, amikor Apa meghalt, még mindig működött. Úgy látszik, akkoriban a használati utasításban még nem szerepelt a tervezett elavulás.

Soha nem felejtem el a tiszti lakásokat sem. Gyerekként teljesen összezavarodtam.

A feleségek gyönyörűek voltak. Elegánsak, kifogástalan frizurával és sminkkel. Aztán beléptem a lakásba. A falon hatalmas szőnyeg. Egyszerű bútorok. Puritán környezet. Nem értettem.

Hogyan lehet valaki ennyire elegáns, miközben ilyen szerény körülmények között él?

Csak sokkal később értettem meg, hogy az ember méltóságát nem a bútorai adják.