Olvasom, hogy a köztörvényes bűncselekményért még nem jogerősen elítélt, nagyszájú megmondóember éppen azon filozofál: Sulyok Tamás kvázi lemondó videóját vajon miért úgy fényezték, ahogy – s ezzel még rúgna egyet a földön fekvőbe.
A nevezett, elsőfokon elmarasztalt figura tehát egy közméltóságon röhögcsél. Ami tőle persze nem furcsa. A mindenben is legfeljebb közepes tehetség ugyanis pontosan erre alapozza az egzisztenciáját: megpróbálja kiaknázni az újprolik minden gyűlöletét, amit ő termékbe önt, majd méregdrágán árusít.
Mondhatnánk: nincs itt semmi látnivaló.
De kérem, dehogynem! Igenis van!
Ugyanis ezek az emberek leginkább az aljasságaik népszerűsítésével mára amolyan érinthetetlen megmondóemberek lettek – mindenféle felelősség és főleg felelősségre vonás nélkül. Amíg a jobboldali influenszert gondolkodás nélkül vitte el a rendőrség, addig ezek a világ legnagyobb nyugalmával gyalázhatnak embereket, nemzeteket.
Kettős mérce? Az hát.
Liberalizmus?
„Lónak a f…át!” – hogy egy volt magyar parlamenti képviselőt idézzek.
Ezek senkiházi potyalesők, akik abból próbálnak pénzt csinálni, hogy embereket gyaláznak porrá.
Nos, ezért kell végre a patriotizmusnak nem újraszerveződnie, hanem megszerveződnie! Erre jók a NÖÖM Életpontjai, akikkel közösen – ha nem is holnapután, de – végre kimoshatjuk Magyarország szennyesét. Mert nagyon itt az ideje.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés