Menekülés a menekülés elől
Az ember egész életében menekül. Bőröndjei tele vannak reménnyel és használatlan töltőkkel, a repülőjegy pedig metafizikai ígéret: odaát más lesz. Pedig a múlt nem útitárs, hanem poggyász. Aki önmaga elől menekül, az mindenhová önmagát viszi. Rimóczi László gondolatai a megállásról és az önmagunkkal való találkozásról.
• 2026.10.06.
Menekülés
Az ember egész életében menekül. Ez még önmagában nem volna különösebben érdekes, hiszen az ember egyik legősibb mozdulata éppen a hátrálás: hátrál a kard elől, a ragadozó elől, az adóhivatal elől, a szerelem elől, a felelősség elől, végül pedig saját halálának meglehetősen kitartóan közeledő árnyéka elől.
A menekülés tehát nem kivételes állapot, hanem talán az ember természetes testtartása. Mintha valamiféle láthatatlan tűz volna mögöttünk, amelynek füstjét nem látjuk, de amelynek jelenlétét minden egyes döntésünkben érezzük.
Amikor a futás önálló életre kel
Csakhogy egy idő után felmerül a kellemetlen kérdés: mi van akkor, ha már nem tudjuk, mi elől menekülünk?
Ez az a pillanat, amikor a menekülés önálló életre kel. Eddig volt ellenség, veszély, bezárt ajtó, rossz házasság, rossz város, rossz munka, rossz szerető, rossz ország, rossz korszak, rossz önmagunk. Most azonban egyszer csak nincs többé tárgya.
Menekülünk, de már nincs honnan. És ami ennél is rosszabb: nincs hová.
Bőröndök tele reménnyel és használatlan töltőkkel
Az ember ilyenkor utazni kezd. Elköltözik. Másik városba, másik országba, másik ágyba, másik foglalkozásba, másik ideológiába, másik testbe – ha a technika éppen megengedi. Bőröndjei tele vannak reménnyel és használatlan töltőkkel, a repülőjegy pedig mindig valamiféle metafizikai ígéretet hordoz: odaát más lesz.
Odaát természetesen ugyanaz lesz. Csak más színű függöny lóg majd a hotelszoba ablakában.
Mert az ember egyik legnagyobb tévedése, hogy a helyet összetéveszti az élettel. Úgy gondolja, ha másik utcában ébred, másik ablakon néz ki, másik nyelven rendeli meg a kávét, akkor a régi élete valahol a határátkelőnél majd leszáll róla, mint egy kellemetlen útitárs. Pedig a múlt nem útitárs. A múlt poggyász. És különösen kellemetlen poggyász, mert nem lehet elveszíteni.
Az eltűnt haza és a szabadság pánikja
Az ember visszamenne oda, ahonnan eljött, de már nem mehet vissza, mert időközben elköltözött az a hely is, ahonnan elindult. A régi haver megöregedett. A kocsma bezárt. A diófa nagyobb lett. Menekülünk, előre rohanunk, hogy visszakerüljünk oda, ahonnan elindultunk.
Az embernek talán ez az egyik legszebb és legszomorúbb tulajdonsága: eposzi és lírai egyszerre, mert miközben a szabadságot keresi, titokban az elvesztett korlátait siratja.
Talán ezért építünk magunknak újabb és újabb ketreceket, mert a szabadság elviselhetetlenül nagy tér. A végtelenben ugyanis nincs kapaszkodó. Aki mindent megtehet, az előbb-utóbb pánikba esik attól, hogy semminek nincs súlya. A választás végtelensége nem feltétlenül szabadít fel; néha egyszerűen megbénít.
Az első valódi találkozás
Ekkor következik az emberi tragikomédia legfinomabb fordulata: elkezdjük magunkat okolni azért, hogy mindenhol ugyanazt találtuk. Pedig talán nem a világ ismétlődik, hanem mi.
Aki önmaga elől menekül, az természetesen mindenhová önmagát viszi. Az önmagunktól való távozás technikailag megoldhatatlan. De aki definiál, annak nem kell bizonytalanságban maradnia. Aki mindent megmagyaráz, az legalább néhány percre elhitetheti magával, hogy ura annak, amitől valójában fél.
Ezért lehet, hogy a menekülés végső ellentéte nem a megérkezés, hanem a megállás. Nem oda kell eljutnunk, ahol végre önmagunk lehetünk, hanem talán el kell jutnunk odáig, hogy ne akarjunk mássá válni.
És ez nem menekülés, hanem talán az első valódi találkozás önmagunkkal.
Eleged van abból, hogy a Meta elrejtse előled az cikkeinket? Csatlakozz A Kígyó Telegram csatornájára itt! Ahol végre cenzúrázás és szűrők nélkül azonnal elérsz minden friss írást.
Kígyó Szatíra-Szavazás
Mi a legabszurdabb tanulság a menekülésről és az önismeretről, amit a cikk sugall?
#közérzet esszé filozófia Kígyó exkluzív Létlelet önismeret publicisztika Rimóczi László társadalomkritika utazás
Last modified: 2026.10.05.
Kapcsolódó cikkek
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés