Csőd a posványban
„A Havanna-lakótelep betonrengetegétől a posvány közepén álló várig. Manír legújabb, mélyen személyes esszéjében a ’70-es évek gettóvilágán, a Trapper farmerek nosztalgiáján és a Nyugattal kapcsolatos kollektív tévképzeteinken keresztül mutatja meg a rideg valóságot. Mert a rendszerváltás eufóriájában elért szabadság sokaknak csak annyit jelentett, hogy az olcsó bortól telibehányhatták a kukát – miközben a vár ura változatlanul az új király maradt.”
![]()
![]()
A Havanna-lakótelep és a vár igazsága
Manír a Havannáról érkezett az életbe. A betonbörtönök láb-, pörkölt- és szemétledobó-szagából. Azt hitte, mindenki élete meg van pecsételve; mert a hetvenes évek végén felnőni egy betonrengetegben – ahol többen éltek, mint egy közepes faluban, kevesebb erkölcsi tartással, mint a Szegedi Csillagban –, nem feltétlenül a legerősebb indíttatás az élethez.
Az apai nagyszüleit nem ismerhette meg, mert elvitte őket ’56 dögvésze, míg az anyai nagyapja a Horthy-hadsereg tisztjeként nem volt az akkori világ kedvence. Nagyon kevés dolgot tudott adni egy valódi diktatúra belekényszerített szokásjogai helyett: szeretetet és becsületet. És a kívülállók soha ki nem mondott, de a szemükben ott homályosuló bánatát.
Manír gyerekként vézna volt, így aztán a „bandában” ő volt a célpont. Mindig. És nem volt olyan, hogy menekülés, mert ha nem volt bandád, akkor semmi lettél. A gettó semmije.
Ezen az sem segített, hogy Manír Jim Morrisont olvasott meg Ginsberget; általánosságban már akkor sem volt igény az összetett mondatok megértésére, pláne, ha a mondanivalót is érteni kellett. Ezért lett Manír kívülálló. Kívülálló egy bandában. Mindig a szélén. De sohasem menekült. Csak néha elment. Amikor már a banda bűze orrfacsaró volt. Akkor jött Jim vagy Alain, meg a többiek.
A Trapper farmerek világa és a nyugati tévképzet
A Trapper farmer és az Alföldi papucsok világát soha nem fogja az megérteni, aki nem élte át. Legendának gondolja. Ahogy Manír is azt a fajta valódi nyomort, amiről ő hallott gyermekként és kamaszként; valójában lenézte, és mesebeszédnek tartotta.
A valóság az, hogy hiába resetelsz le egy gépet, a gép, amikor újraindul, csak onnan ért meg bármit, ahonnan újraindítod, vagy onnan, ahová a mai világban a mesterséges intelligenciával elviszed. Ám ettől gép marad.
Hiába jött az első csaja is egy diszkótáncoslányként az éjszaka mélységeiből, ő sem értette meg a Havanna világát. Hiába lett tanár, ma is tévutakon jár és tanít, mert az indíttatás – a párttitkár apa és az alkoholista anya másfélszobás világa – örökre beleégett.
Ebből indulva a liberalizmus tényleg a szabadság. A „mindent lehet” és a „nekem jogom van” világának illúziója mindig érdekesebb, mint a kötelességek monotóniája. Az emberszagú buszokon a tülekedés helyett a kocsival való munkába járás. A gombás, mocskos kőpadlós üzemi zuhanyzó helyett a friss csempe csillogása: a mennyország ígérete.
Ám amikor tényleg eljött a szabadság, és az istenadta nép üvöltve vágyott a nyugati világ tévképzetébe – abba a tévképzetbe, amelyet saját maga alkotott meg a nyugati világról –, nagy arconcsapás volt, hogy az soha nem jött el. És ami rettenetes: még ma is várják. Csak néhány kiválasztott tudja: nem is fog eljönni.
A banda része maradni
Ebben a posványban, ahonnan nincs menekvés, egyetlen lehetőséged van: várni azt a tévképzetet, amit felépítesz magadban. Aztán amikor eljönni látszik, ünnepelsz. Majd mikor a talmi kép újra összeomlik, marad a várakozás.
Azt érted, hogy éppen tort ülünk? Tort valami olyan felett, amit azért utasítottunk el, mert valójában lehetőséget adott másként élni, és ez nem más, mint a szabadság. De nem érted, miért ez a szabadság. Neked a szabadság telibehányni a kukát az olcsó bortól, miután kiüvöltötted magad a rendszerváltás jegyében.
Manír ezt már csak úgy magában gondolja. Nem fogja elmondani. Fogy az út a lába alatt. Manír, a kívülálló tudja: a posványból van kiút, de azt meg kell keresni, és hittel, kitartással végigjárni. Akkor nem leszel a posvány foglya, és alattvalója sem a posvány közepén álló szigeten, a várban uralkodó királynak és alantas szolgáinak.
Légy inkább leples bitang, mint lelkes hülye.
A posvány csődje
A posvány csődje ugyanis az a biztos tudatlanság, amit nap mint nap elhitetsz mindazokkal, akikkel azt hiszed, micsoda doktora vagy az életnek. Pedig csak egy apró rovar vagy, amit bármikor lecsaphatnak, ha túl sokat repkedsz ott, ahol nem kéne.
A posvány csődje maga a posvány. Hiába zászlózod fel ott a fákat, és hiába aggatsz lampionokat az öreg és vélhetően bölcs tölgyfára is egy kis szárazulat közepén. A tölgy hallgatni fog, mert bölcs. A posvány szaga pedig a zászlóktól és fényektől csak egyre jobban beleeszi magát a bőrödbe.
És mindezt az egészet hiába sűríted egy félmilliós okostelefon mesterséges intelligencia programjával egy képbe, nyomtatod ki, majd gyújtod meg nyilvánosan. Attól még térdig állsz a posványban.
Miért?
Mert a banda része maradtál. És mert félsz kilépni a bandákból. Most azt hiszed, és azt ünnepled, hogy a te bandád nyerte el az ellenőrzést a posvány fölött, de nem érted meg – mert a tanárnő hazudott neked –, hogy a vár a posvány közepén nem lett a tiéd. Csak a másik bandát győzted le. Ami egy átmeneti állapot.
Az új király pedig lakomával ünnepel, amit mindig neked kell megfizetned.
Kérlek ha tetszett oszd meg, hogy mások is tudják nem vagy egyedül!
Last modified: 2026.07.26.
Kapcsolódó cikkek
2026.07.26.
Legyen Mozgalmár!
2026.07.25.
A mozi ingyen van, a popkornt a nép fizeti
2026.07.25.
Vándor az úton
Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.







Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés