HomeGlossza, Vezér cikiA trón már túl messze van

A trón már túl messze van

Politikai elemzés a háttérben zajló mestertervről, a Karmelita pókjáról és a politikai elit kiüresedéséről. Miért nem a gyűlöletre épülő pártok, hanem a helyi közösségek és a nemzeti immunrendszer hozhatnak igazi változást?

Szerző:Hortolányi Gábor • 2026.09.04.

Glossza • Vezér ciki

Messiásvárás szeptemberben: Az ingyenes AI és az újproli tébolya

Szeptember 12-én újra messiásvárásra készül a magyarok egy része. Lassan ebből, azt hiszem, hagyomány lesz, és talán érdemes lenne emléknapot is kinevezni rá. Most éppen a bukott király új beszédjét várják, amitől azt remélik, hogy újra visszatér mint megmentő.

Van egy rossz hírem: nem fog.

És azt sem fogja elmondani, hogyan lehet leváltani a Bohóckirályt. Arra egyetlenegy mód van: a Bohóckirály saját pökhendisége és mentális betegségeinek túlburjánzása, amit egy idő után már a sajátjai is el fognak utasítani. Ma még nem. Ma még dacból hülye a társadalom egy jelentős része. No meg mert tudatlan, és nem is akar tanulni, hiszen az ingyenes mesterséges intelligencia úgyis mindent megmond. Csak kicsit geci, mert az ingyenes verzió le van korlátozva, a magyar újprolinak pedig a mindene az, ami ingyen van. És nyilván azt sem érti, hogy sem az ingyenes, sem a fizetős nem fogja őt megtanítani gondolkodni. Az ugyanis képesség, és nem megszerezhető tudás vagy információ kérdése.

Szóval az újprolik még egy ideig elrágódnak azon, mikor lesznek már felelősségre vonva a tolvajok – nos: soha, csak ezt ők még nem tudják. A radikálisabbja börtönt vizionál egyes politikusoknak, az elmebetegek akasztófát. Bármennyire hihetetlen, de ők fogják megbuktatni a saját bálványukat, csak ehhez még idő kell.

Műanyagdzsentrik a pofon után: A Király félreállt

Mindeközben a műanyagdzsentrik már felocsúdtak abból az öklösből, amit csak és kizárólag azért kaptak, mert elhitték: övék ez a kibaszott ország – hogy egy klasszikust idézzek. Olyan szintű volt az ego, ami mellé egy urambátyám világgal vegyes, egymásnak zsíros szerepeket osztogató rendszer társult, hogy vakon és süketen hittek abban: az ő királyuk sérthetetlen.

Csakhogy a Király másként gondolta. És gondolja ma is. Igaz, nem beszél róla, és Kötcsén sem fog.

A helyzet az, hogy a Király feladta a trónt. Hogy miért, azt még nem tudhatjuk. Számos oka lehet. Nem akarta, hogy az ő vezetése alatt keveredjen az ország egy háborúba, vagy nem akarta, hogy a már ráégetett vádak és féligazságok tovább terheljék őt, a családját és a környezetét. De az is lehet – és ez a legvalószínűbb –, hogy egyszerűen elfáradt, ezért adta át a koronát. Pontosan tudta ugyanis, hogy az kihez kerül, és a királyválasztás előtt bármikor felszámolhatta volna a Bohóckirályt, annak teljes udvartartásával együtt.

De nem tette.

A mesterterv: Kérünk egy kávét, míg a Bohóc pusztít

Lássuk, miért. A mesterterv nagyon egyszerű volt. A bolondot ráeresztette az országra, az pedig felszámolt minden, akkor már úgyis csak lélegeztetőgépen lévő ellenzéki pártot. Egyetlen mozdulattal söpörte el őket, a Király pedig csak kért egy kávét.

Itt kellett eldöntenie, hogy kiadja-e a kilövési engedélyt rá – vélhetőleg volt pár olyan bizonyíték, ami alapján egy köztörvényes ügy megállt volna, nem véletlenül foglaltak le szervereket korábban. De a Király másként döntött. Hagyta, hogy megkoronázzák a Bohóckirályt, és hagyja, hogy az a saját egójába fojtsa bele magát.

Hogy beáldozta vele az országot és a saját politikai közösségét? Nagy dolog. Az ország majd kiheveri, a politikai közössége pedig várja a megoldást. Tusványoson megtudtuk, hogy a megoldás: a mozgalom. Van belőle annyi, mint égen a csillag, meg is indult a verseny a mozgalmárokért. Kötcsén vélhetőleg ezt halljuk majd kicsit másként, esetleg némi csavarral: kellenek a mozgalmak az újraszerveződéshez, és majd amikor eljön az idő, és befagy a Duna vize, ő ott lesz a jégen.

Ezzel csak egyetlen baj van. Lesz-e elegendő ember, aki felemeli a pajzsot?

Mert a mozgalmakból csak idő kérdése, mikor lesznek újra pártok. És a pártok vezetői bizony ugyanazért a trónért fognak harcba szállni. Szemmel láthatóan nagy tétekben lehet rá fogadni, hogy két éven belül legalább négy kisebb párt fogja magának követelni a trónt, és vele együtt a kincstár kulcsát.

Mert ez a cél. Mindig és mindenkinek ez volt. És ez भी marad. Az ország meg majd kiheveri. Megint. Mint mindig.

A Karmelita pókja és az európai álom

Közben pedig az ország valódi trónja üres, porosodik a Karmelitában, és egyesek szerint egy leleményes pók szövi ott a hálóját. És minden bizonnyal még nagyon sokáig bitorolni is fogja a maga szerény eszközeivel – csak a takarítónőtől kell félnie.

Mert a volt király már nem is akarja ezt a trónt. Ő egy új Európa egyik vezetője szeretne lenni, és ha az orosz medve úgy gondolja, hogy eljött ennek az ideje, az is lesz. Itthon már nincs dolga, se neki, se a pártjának: mert már nem fiatal, a demokrata is határeset, és a szövetségek is kezdenek széthullani. Nincs, ami összetartsa őket.

Az új hercegekkel, akik egy-egy mozgalom élén díszelegnek, pedig az a baj, hogy pont annyira nem értenek a politikához, mint a Bohóckirály. Se valós és valódi ideológia, se megfelelő karizma és tudás. De ami a legfontosabb: nincs pénz. Az összes mozgalom ugyanattól a rétegtől várja el az adományokat, de cserébe nincsenek ígéreteik. Ugyanazt a modellt másolják – ami már nagyon unalmas –: majd betámadjuk a Bohóckirályt, és a gyűlölet trónra segít.

De azt már nem lehet többször eljátszani! Ideje lenne felébredni!

Diófa, zsíroskenyér és a nemzet immunrendszere

Jó reggelt köszönni a felkelő napnak, és olyan mozgalmakat építeni, amik nem pártosodni akarnak, hanem végre felépíteni a hazánkat. Azt kellene megérteni: az a trón egyrészt túl messze van, másrészt beleülhet bárki, ha a nemzet kiépíti és felépíti a saját immunrendszerét, csak egy ócska báb lesz a trónon bárki.

A mozgalmak szerepe nem a pártosodás és a saját herceg trónra juttatása, hanem az az igény, hogy Életpont létesüljön minden településen, és a településeken újra élet legyen.

Az okostelefonokat ott kell hagyni a konyhaasztalon, és kiülni a szomszéddal a kertbe a diófa alá, megbeszélni az élet fontos és kevésbé fontos dolgait. Egy lilahagymás zsíroskenyér és egy hosszúlépés mellett, miközben az asszonyok szúrós szemmel nézik, hogy fogy az üvegből a bor – de amikor bemennek a házba, valahogy a spájz rejtett zugában az édes is fogy a titkos üvegből.

És ha majd ez megvalósul, talán a szakadékok fölé hidak is épülhetnek. Talán a műanyagdzsentrik kicsit visszább vesznek, az újprolik pedig megtanulják a tisztelet mellett a gondolkodás művészetét is – és senkit nem fog érdekelni az a trón, ott fenn a főfaluban, a dombon.

A pók meg örömködhet tovább.

Unod, hogy a Meta eltüntesse az cikkeinket? Gyere át A Kígyó Telegram csatornájára itt! Itt cenzúrázás és szűrők nélkül azonnal elérsz minden friss cikket.