HomeKiemelt, Vezér cikiA nemzettel állok hadba

A nemzettel állok hadba

Fajsúlyos irodalmi allegória a társadalom harmadát kitevő jobbágyokról, a hatalom őrjöngéséről és a valódi Nemzetről. Mi történik, ha a kiszolgálók elvégzik a piszkos munkát, a fogadóban megérkeznek a kaszás parasztok, a Vándor pedig kimondja a végső igazságot?

Szerző:Manír • 2026.09.05.

Kiemelt • Vezér ciki

A hazavitt gyár és az ezerötös Lada öröksége

Akkor régen, amikor még a régi király uralkodott, a jobbágyok közt egy dologban volt egyetértés: a királynak mennie kell, mert a király csak a Cárral van jóban, mindenki mást meg utál. És különben is lop. Ami bűn.

Mondjuk a jobbágy a maga módján és helyén ugyanúgy lopott és lop ma is, ahogy az apja és az anyja is, mert ezt tanulták a nagyszülőktől, akiké még a gyár volt. Aztán ha miénk a gyár, haza is visszük. Épült belőle balatoni nyaraló, meg kockaház nyolc szobával, amit ma már nem tudnak kifűteni. Lett belőle Zsuguli meg Lada kenőpénzért – akkor valahogy nem számított a korrupció –, csak az, hogy büszkén feszített a kerítéskapu kinyitása közben a nagyfater: „Na bunkók, nektek mikor lesz? És ezerötös!”

A jobbágyok már célt értek, a király bukott, a Bohóckirály uralkodik. A Cárral nincs jóban, cserébe pincsikutyaként liheg azok nyomában, akiket az Elnök semmibe vesz. A jobbágy boldog.

Itt véget érhetne a történet. De gondoljunk bele: mennyi jobbágy van? Hát bizony alig a társadalom harmada. A többi a Nemzet. A Bohóckirály pedig büszke.

Műanyagdzsentrik a falnál: A Nemzet nem tűr örökké

„A Nemzettel állok hadba.”

Ez mondjuk az álmoskönyv szerint sem jó jel. De amíg a jobbágy boldog, a Bohóckirály magabiztos. Pedig tudhatná: minden parasztlázadás csúnya véget ért. Ez sem lesz másként. A Nemzettel nem lehet ugyanis hadban állni. Csak amíg a Nemzet ezt tűri. Aztán amikor megelégeli, lesz egy kis feszültség az utcákon. A Nemzet ugyanis el fogja kergetni a jobbágyokat a műanyagdzsentrikkel együtt, és a Bohóckirálynak is menekülnie kell.

A történelem ismétli magát – mindig. A Nemzet mindig és minden körülmények között erősebb a jobbágyok világánál.

A Vándor meséje és a kiegyenesített kaszák

Itt tartott a Vándor a fogadóban a mesében, amikor rátörték az ajtót a Fogdmegek, és láncra verték. Két sunyi jobbágy az ajtón belesve büszkén vigyorgott: ők voltak a bejelentők.

Aztán valami nagyon furcsa történt.

Megjelentek a Parasztok, és a jobbágyokat meg a fogdmegeket kiegyenesített kaszával és villával állították a fogadó fala mellé. Már senki sem vigyorgott. A Vándort megszabadították a béklyóitól, ő pedig bort kért. Ivott. Aztán szorosan az egyik jobbágy elé állt, mélyen és hosszan a szemébe nézett. A fogadóban mindenki várta a semmirekellő jobbágy arcán a köpetet, de a Vándor visszalépett, és megszólalt:

– Tudjátok, mindig és mindenkoron úgy lesz, hogy nem lesznek egyenlők, csak irigyek és irigyeltek. Nézzetek rájuk! – mutatott a parasztokra. – Ti semmirekellők – nézett a falhoz állítottakra –, irigylitek tőlük, amijük van. A földet, a haza egy darabját. Amit ők művelnek, és ők adnak nektek enni. Ti pedig eláruljátok őket, engem vasba verettek, aztán hazamentek és boldogok vagytok. Miért? Mire? A Bohóckirály azt sem tudja, léteztek-e, és már régen nem is érdekli őt a sorsotok. Már elvégeztétek a feladatotokat. Trónra ültettétek. Innentől már nélkületek is boldogul. És röhögve nézi a Palotából, ahogy ócska féreg módján jelentgetitek fel az embereket, ahogy büszkén kiszolgáljátok a zsarnokságot.

A spion fülön csípése és a végső kérdés

A spion ki akart lépni az ablakon, de a kocsmáros résen volt. A spiont felemelték a padlóról, miután a felmosóvízzel felmosdatták, mert a kocsmárosnak nagy az ökle. Bár ritkán üt, de akkor nagyot.

– Látjátok – folytatta a Vándor –, így élünk most. Ócska emberek a Nemzet sírgödrét ássák, és közben kémek lapulnak köztünk. Ezt akartátok? És ha igen, mit gondoltatok: meddig lehet ezt így fenntartani?

A Palota őrjöngése

A Palotában a Bolond görnyedve csúszik a király felé. A kéjhölgy ellibben.

– Uram, a Parasztok kiegyenesítették a kaszákat, és a Vándor a Fogadóban a Világról beszél. Meg Nemzetről.

– Bolond. Na és? – harsogja a Bohóckirály, majd pedig üvöltésbe csap át. – Én vagyok az uralkodó! Én vagyok már a Nemzet! Vagy ha még nem, akkor majd az leszek. És ha addig hadba kell álljak vele, hát hadba állok. Van éppen elég jobbágyunk, és feláldozhatók. Mind. Miattam vannak, értem élnek. Asszonyaik, ha akarom, az ágyasaim, gyermekeik katonáim. És különben is kit érdekelnek a parasztok, majd szólok az újnemeseknek, hogy tegyenek rendet. És hívd ide a főhadurat! – üvöltött a Bohóc képébe. – A főhadúr majd rendet tesz. Nem fogdmegek kellenek ide, akik megijednek a kiegyenesített kaszától. Bakák és golyók!

Közben a Fogadóban a Vándor megitta az utolsó korty borát, és mielőtt kilépett az ajtón, halkan csak ennyit mondott:

– A nemzetnek nincs semmilye, de a Nemzet a minden.

Eleged van abból, hogy a Facebook eltüntesse az cikkeinket? Csatlakozz A Kígyó Telegram csatornájára itt! Itt cenzúrázás és szűrők nélkül közvetlenül elérsz minden friss írást.