A sármőr és Magyarország románca 13. – A saját érdekében
Amikor egy felzaklató levél és egy titkos hangfelvétel gyanúja kerül az asztalra, a Sármőr nem érvel, hanem gondoskodva elszigetel. Átfogalmazza a valóságot, elviteti a külvilágra rálátást biztosító Mindentudó Gömböt, és tömlöcbe záratja a levelet átadó őrt. Magyarország pedig lassan megtanulja: ha életben akar maradni ebben a fojtogató szeretetben, egyetlen biztonságos mondata sem maradhat – csak az az arc, amit elvárnak tőle.
• 2026.10.08.
Magyarország újra elolvasta az utolsó mondatot. „Tudom folytatni.”
A lapot az asztalra tette, külön a többitől. Ekkor kinyílt az ajtó. A sármőr mosolyogva lépett be. Magyarország ösztönösen majdnem visszamosolygott. Aztán a levélre nézett. – Igaz, amit itt leírt? A férfi megállt az asztal mellett. Felvette az első oldalt, majd az alatta fekvőket is. Magyarország figyelte, hol lassul le az olvasásban. – Ki hozta ezt ide? – Nem tudom. Itt találtam. A sármőr még egyszer végignézett a lapokon. – És te elhitted. – Azért kérdezlek, mert tudni szeretném. A férfi letette a köteget, de a kezét rajta hagyta. Arról beszélt, hogy a levél íróját felhasználják. Hogy mások írják helyette a mondatait. Hogy ugyanazok állnak mögötte, akik minden változást megakadályoznának. – És most még téged is belekevernek, rajtad keresztül próbálnak elérni engem.
Beszéd közben levette a kabátját, mintha egy hosszú, fárasztó nap után végre hazaért volna. Magyarország elbizonytalanodott. Talán előbb le kellett volna ültetnie. Megkérdezni, mi történt odakint. Már majdnem vizet kínált neki, aztán visszanézett a levélre. – Készítettél róla felvételeket a tudta nélkül?
A gyanú ára
A sármőr keze megállt a kabáton. – Mióta alszol ilyen rosszul? Magyarország meglepődött. – Ennek mi köze… – Sápadt vagy. Reszketsz. Napok óta mindenben fenyegetést látsz. Magyarország lenézett a kezére. Valóban remegett. Megfogta az asztal szélét. – Attól még válaszolhatnál.
A sármőr az ajtóhoz ment, és magához intette a folyosón várakozó embert. – Derítsék ki, hogyan jutott ez be!
A palotában megindult a járkálás. Előkerült a szolgálati napló. Valakit a kapuhoz küldtek, másvalakit visszahívtak a pihenőjéből. A folyosón elhaladók előbb a sármőrre néztek, aztán Magyarországra, végül lesütötték a szemüket.
Hamarosan odavezettek egy őrt. Magyarország felismerte. Néha ő állt a lépcső mellett. Egyszer segített összeszedni a papírjait, amikor leejtette őket. Letérdelt a szétszóródott lapokhoz, és kisimította azt is, amelyikre valaki rálépett. Most a sapkáját tartotta maga előtt. Egy küldönc érkezett aznap. Magyarország neve állt a küldeményen, és az, hogy személyesen kell átadni. Az őr átvette, majd felküldte egy szolgálóval. A küldönc már nem volt a palotában.
– Azt hittem… – kezdte az őr. – Vegyék el a jelvényét! Vigyék a tömlöcbe! Magyarország előrelépett. – Ő csak átadott nekem egy levelet. Az őr felnézett rá. – Nem tudhatta, mi van benne – folytatta Magyarország. – Én olvastam el. Tőlem kérdezz! A sármőr lassan felé fordult. – Mióta ismered? – Nem ismerem. – Mégis ennyire véded.
Magyarország újra az őrre nézett. A férfi már nem emelte fel a fejét. – Máskor is hozott neked valamit? Két ember megfogta az őr karját. – Várjatok… A férfi ekkor ránézett, és alig észrevehetően megrázta a fejét.
Magyarország elhallgatott. Az egyik kísérő lecsatolta a jelvényt az őr melléről. A tű beleakadt a szövetbe; egy pillanatig ügyetlenkedett vele, aztán megrántotta. Magyarország hallotta az anyag szakadását.
Az udvarmester elővette a jegyzetfüzetét. – Mit írjunk az elzárás okának? – Tiltott iratok továbbítása. A toll a papír fölött maradt. Az udvarmester a levélre pillantott, aztán gyorsan lesütötte a szemét. A sármőr közelebb hajolt. – A jegyzéket is egészítse ki. Mire leérnek vele.
Az udvarmester bólintott, és írni kezdett. Az őrt elvezették. Magyarország utánuk nézett. – Legalább a családja láthassa. – Egyelőre senkit ne engedjenek hozzá – mondta a sármőr az udvarmesternek.
Kíméletes elszigetelés
Aztán visszakísérte Magyarországot a szobába. Magyarország az asztalhoz lépett. Vissza akarta venni a levelet, de a férfi előbb ért oda. Összefogta a lapokat, és a kabátja belső zsebébe csúsztatta őket. A külön tett utolsó oldal az asztal túlsó szélén maradt. Magyarország nem nézett rá.
A sármőr kihúzta neki a széket. – Ülj le. Nem vagy jól. Vizet töltött. Magyarország kezébe adta a poharat, és leült mellé. – Nem vagyok beteg. A férfi felsóhajtott. – Tegnap még örültél nekem. Ma már úgy nézel rám, mintha félned kellene tőlem.
Magyarország felidézte az előző estét. Valóban örült, amikor meghallotta a lépteit. Akkor még nem olvasta a levelet. – Azóta megtudtam valamit. – Elolvastál valamit. Fáradtan könnyű összekeverni a kettőt.
A sármőr a vállára tette a kezét. Magyarország ettől majdnem elsírta magát. Még mindig szeretett volna odafordulni hozzá, és elmondani, mennyire fél. Azt várta volna, hogy átölelje, és együtt találjanak ki valamit. A férfi azonban már csengetett. A belépő udvarmesternek halkan beszélt: – Magyarország kimerült. Az utóbbi időben betegesen érzékennyé vált; minden hír felzaklatja. Mondják le a programjait! A látogatókat küldjék el! A leveleket és az újságokat előbb hozzám hozzák!
Magyarország a szék karfáját szorította. – Itt vagyok. Hallom, amit mondasz. – Tudom, kedvesem. Nem kell felemelned a hangod.
Magyarország nem emlékezett rá, hogy felemelte volna. Az udvarmester mégis lesütötte a szemét. A sármőr az ablak melletti kis asztalra mutatott. Ott állt a Mindentudó Gömb. Esténként Magyarország abban nézte meg, mi történt a palota falain túl. Néha egy távoli város képe derengett fel benne, máskor egy ismerős arc. – Ezt is vigyék el! Magyarország felállt. – Ne. Az udvarmester megtorpant. A sármőr megfogta Magyarország kezét. – Látod? Még ettől is mennyire felzaklatod magad.
Magyarország az udvarmesterre nézett. A férfi mozdulatlanul várta, mi következik. Lassan visszaült. Két szolga leemelte a gömböt a talapzatról. Egyikük letörölte utána az asztalt. – Hozok neked könyvet – mondta a sármőr. – Valami szépet. Régen szerettél olvasni. – Megsimította a kezét. – Visszakapom a régi Magyarországomat.
Biztonságos mondatok nélkül
Amikor egyedül maradt, Magyarország a gömb üres helyét nézte. Aztán léptek hallatszottak a folyosóról. Gyorsan összehajtotta az asztalon maradt lapot, és a ruhái alá rejtette a fiókban. Mire kopogtak, újra a széken ült.
Másik szolgáló hozta a vacsorát. Magyarország megkérdezte, mi lett az őrrel. A lány az ajtóra pillantott, majd közelebb hajolt. – A felesége itt volt. A kisfiával. Magyarország letette a villát. – Beengedték őket? A lány megrázta a fejét. – A gyerek azt kérdezte, hol adhatja oda az apjának a kabátját. Magyarország az ajtó felé nézett. A szolgáló gyorsan felegyenesedett. – Kérem, ne mondja, hogy szóltam! Magyarország bólintott.
Éjszaka alig aludt. Hajnalban felült az ágyban, és megpróbálta összerakni a mondatot, amellyel megkérhetné a sármőrt, hogy engedje szabadon az őrt. A szolgálót nem említheti. A gyerekről nem beszélhet. Nem sírhat, mert az újabb bizonyíték lenne arra, hogy nincs jól.
Mire megvirradt, egyetlen biztonságos mondata sem maradt.
Reggel a sármőr könyvet hozott. Magyarország ölébe tette. Egy régi mesekönyv volt, aranyozott lapszélekkel. – Ezt szeretted, ugye? Magyarország végigsimított a borítón. A férfi leült mellé. – Jobban vagy? Magyarország bólintott. – Az őrt… A sármőr sóhajtott. Magyarország lehajtotta a fejét. – Köszönöm a könyvet. A férfi arca megenyhült. Megcsókolta a homlokát. – Látod? Csak egy kis nyugalom kellett.
Később, amikor az udvarmester az ajtónál érdeklődött felőle, Magyarország hallotta a választ. – Minden rendben van. A sármőr még egyszer visszanézett rá. Magyarország elmosolyodott.
Most már tudta, milyen arcot kell hozzá mutatnia.
Eleged van abból, hogy a közösségi média szűrje az írásainkat? Iratkozz fel A Kígyó Telegram csatornájára itt! Itt cenzúrázás és algoritmus-mocsok nélkül közvetlenül elérsz minden új írást.
Kígyó Szatíra-Szavazás
Mi a legabszurdabb dolog, ami történhetett volna a palotában, miután Magyarország kézhez kapta a titokzatos levelet?
A sármőr és Magyarország gondoskodó elnyomás Kígyó exkluzív magyar közélet öncenzúra politikai szatíra Schneider Edina valóság letagadása
Last modified: 2026.10.08.
Kapcsolódó cikkek
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés