HomeKiemelt, Látlelet, Vezér cikiA sármőr és Magyarország románca 10. – Az alvók birodalma

A sármőr és Magyarország románca 10. – Az alvók birodalma

A sorozat 10., megrendítő fejezetében a Sármőr egy kettévágott gránátalma magjaival magyarázza el Magyarországnak a hatalomgyakorlás legsötétebb titkát: nem az uralkodók tartják fenn a birodalmat, hanem azok, akik örülnek, hogy ma nem értük jöttek. Ám amikor a palota erkélyén lezajlik a végső szembesítés, Magyarország olyan döntést hoz, ami mindent megváltoztat.

Szerző:Schneider Edina • 2026.09.17.

A sármőr és Magyarország románca 10. – Az alvók birodalma

Kiemelt • Látlelet • Vezér ciki

Az éjszaka nyomainak eltüntetése

Reggelre kiürült a tér.

A kövezeten szétszórt táblák, összetaposott virágok és néhány gazdátlan cipő maradt. A palota szolgái már hajnalban munkához láttak. Vizet locsoltak a lépcsőkre, felsöpörték az üvegszilánkokat, és eltüntettek mindent, ami arra emlékeztetett, hogy az éjszaka emberek ezrei kiáltottak odakint.

Mire a város felébredt, a tér ismét úgy nézett ki, mintha nem történt volna semmi.

A sármőr az erkélyen reggelizett. Fehér abrosz, ezüst kávéskanna, friss gyümölcs és még meleg péksütemény várta. Nyugodtan lapozgatta az udvari újságokat. Mindegyik címlapján ugyanaz állt, kissé eltérő betűkkel:

AZ ORSZÁG NYUGODT.

Magyarország az erkélyajtóban állt. Nem aludt egész éjjel.

– Hová lettek? – kérdezte.

A sármőr felnézett.

– Kik? – Akik tegnap itt voltak. – Hazamentek. – Maguktól?

A férfi töltött neki egy csésze kávét.

– Az emberek végül mindig hazamennek.

A gránátalma és a hatalom százalékai

Magyarország nem ült le. Lenézett a térre. A villamosok jártak, az üzletek kinyitottak, a pékség előtt sor állt. Emberek siettek munkába, gyereket vittek iskolába, csomagokat cipeltek. Néhányan megálltak a palota előtt, de csak addig, amíg a lámpa zöldre váltott. Mintha az éjszakai morajlás nem ugyanebből a városból tört volna fel.

– Nem értem – mondta Magyarország. – Ennyien vannak, ti pedig csak maroknyian. Hogyan tudjátok mégis uralni őket?

A sármőr elmosolyodott.

– Végre feltetted a helyes kérdést.

Magyarország gyerekkorában sokszor tűnődött azon, hogyan uralhatott néhány kiválasztott egy egész birodalmat. Hogyan parancsolhatott egyetlen fáraó emberek százezreinek? Miért nem fordultak meg egyszerre azok, akik a köveket cipelték, az adót fizették és a háborúkban meghaltak? Akkor azt hitte, az ókori emberek mások voltak. Tudatlanabbak, engedelmesebbek. Könnyebb volt elhitetni velük, hogy az uralkodó isten, a hatalom örök, az ő helyük pedig ott van, ahová születtek. Most már tudta, hogy azóta legfeljebb a díszlet változott.

A sármőr kivett a tálból egy gránátalmát, kettévágta, és a vörös magokat a tányérra szórta.

– Egy százalék eldönti, mitől kell félni – mondta, és félretolt néhány szemet. – Négy százalék pedig elmagyarázza a többieknek, miért kell félniük. – És a többiek? – Kilencven százalék élni akar. Dolgozni, enni, gyereket nevelni. Estére elfárad. Nem akarja megfejteni, mi történik a palotában. Aludni akar.

A sármőr öt magot a tányér szélére pöccintett.

– Ők viszont ébren vannak. – Akkor tőlük félsz?

A férfi felnevetett.

– Nem én félek tőlük. A többiek. – Miért? – Mert aki felébreszt, az elveszi az álmot. Márpedig az álomban még minden elviselhető. A fizetés kevés, de jövőre talán több lesz. A kórház rossz, de hátha nem betegszünk meg. És ha valaki tegnap eltűnt, nyilván oka volt.

Magyarország a tányér szélén fekvő öt magot nézte.

– Ezért készítitek a listákat? – Miféle listákat? – Láttam őket. – Papírokat láttál, drágám. A többit már te képzelted hozzá.

Ugyanazzal a nyugodt hanggal mondta, amellyel éveken át elmagyarázta neki, hogy a zúzódás a karján nem szorítás nyoma, csak érzékeny a bőre. Hogy a barátai nem tűntek el, csupán végre megmutatták, mennyit érnek. Hogy ő sohasem tiltotta meg neki, hogy elmenjen. Csak elmondta, mi történik, ha mégis megteszi.

Azok, akik örülnek, hogy ma nem értük jöttek

A tér túlsó oldalán ekkor két szürke ruhás férfi jelent meg. Megálltak a pékség előtt, szóltak valakinek, aztán közrefogták, és elindultak vele. A sor egy pillanatra szétnyílt. Egy asszony lehajtotta a fejét. Egy férfi a telefonját nézte. Valaki előrébb lépett, hogy elfoglalja a megüresedett helyet.

– Látod? – kérdezte a sármőr. – Nem én tartom fenn a birodalmat.

Magyarország nem felelt.

– Hanem azok, akik örülnek, hogy ma nem értük jöttek.

A férfi összesöpörte a magokat, és visszaszórta őket a tálba. Az öt különállót is. Egy pillanat múlva már nem lehetett megmondani, melyik hol feküdt.

– És ha mégis felébrednek? – kérdezte Magyarország. – Akkor elmondjuk nekik, kit kell gyűlölniük. Mire körülnéznek, már egymástól félnek majd, nem tőlünk.

A sármőr felállt, megcsókolta Magyarország homlokát, majd visszaindult a palotába.

– Gyere – szólt hátra. – Ma sok dolgunk lesz.

Magyarország egyedül maradt az erkélyen. A pékség előtt már összezárult a sor. Csak az asszony állt még mindig ugyanott. Lassan felemelte a fejét, és felnézett a palotára. A tekintetük találkozott.

A sármőr odabentről újra szólt:

– Jössz?

Magyarország az ajtóhoz lépett. De nem ment utána. Lassan becsukta kettőjük között az erkélyajtót. A zár tompán a helyére kattant.

Aztán visszafordult a tér felé.

Nem akarod, hogy a Meta szűrje az tartalmainkat? Iratkozz fel A Kígyó Telegram-csatornájához itt! Ahol cenzúrázás és algoritmusok nélkül közvetlenül elérsz minden friss írást.