– Nem, Zsuzsa, nem kérek vacsorát. Tudom, hogy sokat dolgoztál rajta, és tudom, hogy rohadt tisztességtelen veled szemben, hogy nem kérek, de nem kell. Nincs

Mára Európa szégyenfoltja lett egy ország, amely mindig mindent túlélt, de mindig vesztesként. Önmagával határos és önmagával meghasonlott. Ami pedig a legborzasztóbb: a szakadékok felett

Hallod, baszki! Szerinted annak mennyi volt az esélye ötvenhét év alatt, hogy minden nő, akibe beleszerettem, kurva volt? Na jó, ha nem is kurva, de

Manír életében a zene mindig is mentsvár volt. Igaz, abban is különc maradt: soha nem fogta meg a „gyere velem, én sem megyek sehova” zenei

„A szenvedés született, A tudatlanság tönkretett Nem gúnyt ontok, könnyezek Hé halál apa, fiad hazaszáll Hé szegény ember, senkid sincs már” Hajlamosak vagyunk azt hinni,

Nem, bassza meg, az nem új, ha kibújsz a kibaszott luxusvilládból, amit úgy harácsoltál össze, és alázod, gyalázod azokat, akiktől egy hete még enni kaptál.

Manírnak nehéz volt felnőnie egy puha diktatúrában, ahol gyerekként valójában nem volt annyira érezhető, hogy diktatúra van. A nehézséget nem a rendszer okozta, hanem a