A sármőr és Magyarország románca 3. – Az Úr elutazott

Csend van a házban. Az Úr elutazott. Üzleti útra ment. Persze nem kötötte Magyarország orrára, hogy ott pontosan mit fog mondani. Régen Magyarország maga intézte a kastély ügyes-bajos dolgait külhonban. Ő képviselte a házat, ha valahol tárgyalni kellett. De az Úr azt mondta, majd mostantól ő megcsinálja helyette. Magyarországnak pedig pihenést rendelt el.

Milyen figyelmes.

Magyarország egyedül maradt a gyönyörű házában, és furcsa dolgot vett észre. Jól érezte magát.

Tegnap ugyan elsötétült a tévé. Nem elromlott. A férj úgy gondolta, Magyarország mostantól mást néz.

Ma reggel pedig elvitték a szakácsot. Állítólag puccsot főzött. Legalábbis valaki így értette. A szakács szerint csak azt mondta, hogy ha a régi urat bezárják, félmillió ember megy kiszabadítani. Hát, kérem, ilyen az, amikor az ember nem olvassa el rendesen a munkaköri leírást. A szakácsnak ételt kell főznie. Nem puccsot.

Magyarország ott állt reggel hálóköntösben, kezében a kávéjával. Tegnap elsötétült a tévé. Ma elvitték a szakácsot. Az uram pedig még csak három hónapja költözött be.

Hmmm.

Magyarország kortyolt egyet a kávéjából. Micsoda csend. Senki nem mondta meg neki, mit nézzen a házi színházban, hogyan viselkedjen, merre figyeljen – azaz hol van a kamera – és mikor mosolyogjon. Végre megint beszélhetett a személyzettel! Kérdezhette őket. Meghallgathatta őket. Még az is előfordulhatott, hogy válaszoltak neki. Elvégre ő már régóta itt él.

Magyarország elmosolyodott. Körülnézett a szobában. A tekintete megakadt azon a gyönyörű, modern dizájnerszéken. Végigsimított rajta az ujjaival. Drága volt. Modern volt. Biztosan nagyon divatos is.

Csak éppen… nem szerette.

A régi piros széket szerette. Mindig ott állt. Úgy volt szép. Úgy volt az övé. Aztán beköltözött a sármőr. Először csak azt mondta:

– Drágám, ezt a széket tegyük már arrébb.

Magyarország furcsállta. Szerette azt a széket. De hát… egy szék miatt csak nem veszekszik az ember azzal, akit szeret.

– Jó, legyen.

Arrébb tették. Aztán egy nap eltűnt. És jött helyette ez. A modern. A dizájner. Az Úr szerint sokkal jobb.

Magyarország most végigsimított rajta az ujjaival. Hiányzott neki a régi. Nagyon. De hát… egy szék miatt csak nem rombolja szét az ember a házasságát.

Magyarország kortyolt még egyet a kávéjából. Milyen szerencse, hogy üzleti úton van.

Aztán megdermedt. Micsoda gondolat ez? Hiszen szereti a férjét! Most házasodtak össze! Alig három hónapja még olyan boldogan mondta ki az igent. Büszke volt rá. Büszke volt magára. Még a barátnői is sárgultak az irigységtől. És most… örül, hogy nincs itthon! Magyarország szégyellte magát. Mi baja van? Hogy lehet ilyen? Hiszen ezt akarta. Erre várt két és fél évig.

Ő választotta. Ő mondta ki az igent. És boldog volt. Ugye boldog volt? Persze hogy boldog volt!

Magyarország mérgesen letette a kávéscsészét. Nem a férjével van baj. Vele van baj. Hálátlan. Elkényeztetett. Talán képtelen értékelni, milyen szerencsés. Hiszen más nők százai még mindig sorban állnának a férjéért. Ő pedig itt ül egyedül a házban… és piszkosul jól érzi magát. Magyarország körülnézett.

Csend volt. Béke. Könnyebb volt a levegő. Még a saját gondolatait is hallotta. A tekintete egy pillanatra megint a modern székre tévedt. Hiányzott neki a régi.

Magyarország nagyot sóhajtott. Aztán gyorsan összeszedte magát.

Na, elég ebből.

Az ura hamarosan hazajön. És addigra ezt a butaságot ki kell vernie a fejéből. Hiszen szereti. Nagyon. Ugye?