Rimóczi LászlóAz emberiség történelmében mindig is voltak fekete napok, de ezeknek korábban valamiféle tisztességes okuk volt: háborúk, járványok, királyok lefejezése, birodalmak összeomlása, rosszul sikerült forradalmak, amik után a győztesek ugyanazt kezdték el csinálni, amit az előző vesztesek. A feketeség tehát hosszú ideig a tragédia, a gyász és az emberi ostobaság színe volt, mígnem a modern civilizáció, amely már mindenből képes üzletet csinálni, még a gyászt is beárazta. Szóval november utolsó péntekje: Black Friday. Hivatalosan. A fogyasztói társadalom nagy, éves önfeledt vérengzése, amikor az ember végre úgy érezheti, hogy nem pusztán él, hanem vadászik.
A történet természetesen nem azzal kezdődött, hogy valaki rájött: az emberi boldogság egy új televízió képátlójával, egy harmadik kávéfőzővel vagy egy olyan cipővel mérhető, amelyet az illető valószínűleg soha nem fog hordani. Hanem azzal, hogy a pénzügyi könyvelés az emberiség megváltásának új evangéliuma lett: a kereskedő megszabadul a veszteségtől, a vásárló pedig a pénzétől, és mindketten elégedettek. A Black Friday valódi története azonban nem a kereskedők könyvelésében, hanem az emberi lélek hiányérzetében keresendő. Abban a különös antropológiai tévedésben, amely szerint a birtoklás egyenértékű a boldogsággal, a vásárlás pedig valamiféle újjászületés, hiszen a régi, elégedetlen énünket lecserélhetjük egy újabbra. (Amúgy elsősorban azért fekete az a Black, mert az első boltrohamok idején halálesetek is történtek az üzletek ostromakor.) Az ember reggel még ugyanaz a szorongó, adósságokkal, családi vitákkal, félbehagyott tervekkel és megoldatlan egzisztenciális kérdésekkel terhelt lény, de délután már egy akciós robotporszívó tulajdonosa… és egy ilyen eszköz, mint tudjuk, erős státuszszimbólum.
A reklámipar természetesen ismeri ezt a gyengeséget. Nem tárgyakat árul, hanem ígéreteket, nem háztartási gépeket, hanem új életet, nem kabátokat, hanem társadalmi elfogadottságot. A leárazás tulajdonképpen az emberi hiúság matematikai formája: ha valami eredetileg százezer forintba került, de most hatvanezerért megvehető, akkor a vásárló nem negyvenezer forintot takarít meg, hanem negyvenezer forintnyi képzeletbeli győzelmet aratott a világ felett. Hogy szüksége volt-e az adott tárgyra, az már afféle filozófiai mellékszál.
„Olyan pénzt költeni, ami nincs, olyanokra, amik nem kellenek” – mondaná a költő. Az egészben az a legmulatságosabb, hogy miközben az ember a megtakarításait ünnepli, valójában egy olyan rendszer működését finanszírozza, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy folyamatosan elégedetlenné tegye. A Black Friday tehát nem egyszerűen a kereskedelem ünnepe, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek látványos karneválja is. A szegénység ebben a rendszerben már-már személyes mulasztásnak tűnik, mintha nem a társadalom szerkezetével, hanem az illető vásárlási ügyességével volna baj. Talán ezért is olyan találó a fekete jelző. Nem a péntek fekete, nem is az árcédula, hanem az a bizonyos belső üresség, amelyet a vásárlás néhány órára betöm, majd másnap, amikor a futár meghozza a csomagot, ismét előbukkan, és máris újabb akció után kiált. A Black Friday igazi története ugyanis nem az olcsó termékekről szól, hanem arról az emberről, aki egyre többet birtokol, miközben egyre kevésbé tudja, mire vágyik.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés