Pályázati pollúció (1.)
Mivé válik az alkotás, ha már nem azért történik, hogy megszülessen valami, hanem azért, hogy beadási határideje legyen? Rimóczi László esszéje a pályázati bükkfa-nyelvről, a sorkizárt PDF-ekbe kényszerített álmokról és a projektkultúráról. Amikor a regényíró már nem regényt ír, hanem „egyéni narratív eszközökkel vizsgálja a társadalmi izolációt”, a nyelv megelőzi a gondolatot, az alkotó pedig lassan előre alkalmazkodik.
• 2026.10.20.
Kialakult a kultúrában egy különös helyzet, amikor az alkotás már nem azért történik, hogy megszülessen valami, hanem azért, hogy beadási határideje legyen.
Ilyenkor a művészet lassan pályázati anyaggá változik: projektleírássá, költségvetéssé, szakmai önéletrajzzá, végül egy PDF-fájllá, amelyben az ember egykori álmai tizenkét pontos betűméretben, sorkizártan várják a bizottság kegyét.
Ez a pályázati pollúció.
Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy túl sok pályázat van – az volna a kisebbik baj –, hanem arról, hogy a pályázat lassanként gondolkodásmóddá válik. Az ember már nem azt kérdezi: mit szeretnék létrehozni?, hanem azt: mire lehetne pályázni?
A két kérdés között látszólag csak néhány szó különbség van, valójában azonban civilizációs szakadék. Mert az első kérdésből mű születhet, a másodikból projekt. A művész egykor ihletet keresett, ma pályázati kiírást. A költő témát, a kulturális menedzser indikátort. A regényíró történetet keresett, de csak egy pályázati adatlapot talált.
Aztán majd valakik ítélnek…
Alkímia a laptop előtt
Így kerülhet egy ember éjjel fél kettőkor a laptop elé, miközben eredetileg csak egy regényt akart írni, és most azt próbálja megfogalmazni, hogyan járul majd hozzá a készülő mű a társadalmi kohézióhoz.
És ez már nem irodalom. Hanem alkímia.
A pályázat ugyanis azt a gyomorforgató illúziót kelti, hogy az alkotás előre meghatározható. Mintha a művészet egy olyan recept volna, melynek segédletével megfelelő mennyiségű kreativitást, társadalmi relevanciát és innovációt kell összekeverni, kisütni, majd határidőre beadni. A zsűri pedig, mint valami modern teológiai tanács, eldönti, hogy a mű részesülhet-e kegyelemben.
A pályázati világ egyik legnagyobb varázslata a jövő idő. A pályázó nem azt írja le, ami van, hanem amit majd létrehoz. A jövő itt hivatalos személyiséggé válik: megjelenik a projektben, vállalásokat tesz, eredményeket ígér, és rendíthetetlen optimizmussal közli, hogy néhány hónap múlva minden másképpen lesz. Elkészül a könyv. Megvalósul a program. A világ pedig valamivel jobb hely lesz.
A magánytól a társadalmi izolációig
Az alkotó közben lassan maga is elhiszi, hogy nem egyszerűen írni akar, hanem társadalmi folyamatokat kíván előmozdítani. Ez a pályázati nyelv másik nagy csodája: képes egy egészen egyszerű emberi vágyat bürokratikus küldetéssé nemesíteni.
Aki azt írja: „Szeretnék írni egy regényt egy emberről, aki lassan beleőrül a magányba”, az kissé bizonytalannak tűnik.
Ha azonban így fogalmaz: „egyéni narratív eszközökkel vizsgálom a társadalmi izoláció kortárs tapasztalatát”, máris megérkeztünk.
A magányból társadalmi relevancia lett. Az őrületből kutatási kérdés. A regényből projekt. Az emberből: pályázó.
És talán itt kezdődik a valódi szennyezés: amikor a pályázati nyelv már nem pusztán leírja az alkotást, hanem lassanként előírja, hogyan gondolkodjunk róla.
A művész megtanulja, mely szavak hangzanak jól:
a személyes helyett társadalmi,
a furcsa helyett újszerű,
az ismeretlen helyett innovatív,
az ösztönös helyett tudatos.
A végén már nem is az a fontos, hogy mit akar mondani, hanem hogy megfelelően nevezte-e meg azt, amit mondani akar. Így a nyelv lassan megelőzi a gondolatot. És amikor ez megtörténik, a pályázó már nem egyszerűen megfelelni próbál: előre alkalmazkodik.
Nem akarod, hogy a közösségi média elrejtse előled az cikkeinket? Gyere át a Kígyó Biciklizik Telegram csatornájára itt! Ahol végre cenzúra és szűrők nélkül azonnal megkapsz minden új írást.
Kígyó Szatíra-Szavazás
Melyik a legabszurdabb magyarázat a magányra a világegyetem hatalmas méretei között?
bürokrácia irodalom kultúra művészet pályázat projektkultúra Rimóczi László szatíra
Last modified: 2026.10.14.
Kapcsolódó cikkek
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés