A külügyminiszter, Orbán Anita, nem aprózta el a dolgokat, amikor bejelentette, hogy Magyarország a jövőben a Lukoil és a Rosznyefty kőolajára támaszkodik – persze csak ha az amerikai szankciók engedik. A kőolaj, mint a legfiatalabb divatcikk, már csak a technológiai átállítás kérdése, amire a Mol állítólag készül. Kérdezzük meg inkább, miért van az, hogy az orosz kőolaj még mindig a szekrény mélyén lapul, miközben a miniszterasszony a déli forrásokra hivatkozik, mintha azok varázslatosan megoldanák a problémát.
A MOL szerepe a régió energetikai tájékozódásában szinte már-már mesebeli, hiszen a cég Szerbiában szerzett részesedése révén nem csupán a saját, de a magyar kormány ambícióit is egyengeti. Az energetikai stabilitásról szóló narratíva azonban nem más, mint egy jól megtervezett színjáték, ahol a főszereplők a kőolajcsövek és a szankciók. Orbán Anita reményei szerint Magyarország nem csupán egy tranzitország, hanem a jövő energetikai elosztóközpontja – ahogy a mesékben a hősök, úgy a kormány is mindent megtesz, hogy hősként tűnhessen fel a nemzetközi színtéren.
De vajon a kőolaj-álmok beteljesülnek, vagy csak a szokásos politikai retorikát halljuk a színfalak mögött?
Kígyó szerkesztőség
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés