Schneider EdinaAvagy ötven felett már csak a parkolóőr vesz észre?
Állítólag ötven felett a nők lassan láthatatlanná válnak.
Na, tessék! Eddig a hőhullámoktól, a ráncoktól és a pluszkilóktól kellett tartanom, most már attól is, hogy egyszer csak eltűnök?
Mondjuk, ennek lenne néhány vitathatatlan előnye: például bemehetnék a cukrászdába, megehetnék három szelet tortát, és senki sem látná. Kivéve a mérleget. Másnap!
De komolyra fordítva a szót: sok nő érzi úgy ötven felett, hogy már nem figyelnek rá úgy, mint korábban. Kevesebb bókot kap, kevésbé veszik észre, vagy éppen a fiatalabbakat részesítik előnyben.
Én viszont az utóbbi időben egészen mást tapasztaltam.
Negyvenhét évesen újra szerelmet találtam. Szerelmes lettem, méghozzá rendesen! Pillangók a gyomorban, várakozás, izgalom, az a bizonyos idétlen mosoly… A pillangókat ugyanis elfelejtették értesíteni arról, hogy a korom miatt már nem lenne szabad repkedniük.
Elkezdtem síelni. Írni. Újra egyetemre járni. Életemben először interjút adtam. Járok bulizni, táncolni, koncertekre – sokkal többet, mint fiatalon! Bókokat kapok, és még el is hiszem őket!
Nem tudom, pontosan mikor kellett volna láthatatlanná válnom, de valahogy lemaradtam róla.
Előítéletek saját magammal szemben
Viszont van itt valami, amit be kell vallanom: nekem is voltak előítéleteim. Méghozzá saját magammal szemben!
Amikor elkezdtem síelni, azon szorongtam, vajon én leszek-e a legidősebb a pályán. Aztán kiderült, hogy akadnak ott nálam jóval idősebbek is. Ráadásul úgy síelnek, hogy örülök, ha időben észreveszem őket, mielőtt elsuhannak mellettem. Persze, ők előbb tanultak meg síelni, mint járni! Én még a túlélésre koncentrálok, ők meg valószínűleg azon gondolkodnak, hogy ebéd előtt belefér-e még három fekete pályás lesiklás.
Az egyetemen hasonló gondolataim voltak: mit keresek én itt ennyi fiatal között? Nem leszek nevetséges? Nem fogok kilógni?
Hát, nem lógtam ki. Voltak ott mások is, akik már nem tegnap érettségiztek, és senki nem nézett rám furcsán. Igaz, a gólyatalálkozón sikerült megkérdeznem a dékánhelyettestől, hogy ő melyik szakra jelentkezett. Nem vicc! Mit tudtam én, hogy ki ő!
A koncerten pedig végképp megbukott az elméletem. Korábban azon morfondíroztam, nem leszek-e túl öreg az ilyen bulikhoz. Aztán ott álltunk egy Paul Kalkbrenner-koncerten, körülöttünk ötven-hatvan évesek, és együtt csápoltunk! Nem kellett hozzá orvosi igazolás. Nem jött oda senki, hogy: „Hölgyeim, ebben a korban már csak ülőhelyre jogosultak!”
Egyszerűen jól éreztük magunkat.
Ki tiltja meg? Név szerinti listát kérek!
És itt kezdett derengeni valami. Mi van, ha nem is mások gondolják rólam, hogy bizonyos dolgokhoz már túl öreg vagyok?
Hanem én magam?
Miközben azon háborgunk, hogy a társadalom milyen előítéletekkel kezeli az idősebb nőket, mi magunk is képesek vagyunk ugyanezt tenni – saját magunkkal. Ezt már nem illik. Oda már nem mehetek. Ahhoz már öreg vagyok. Mit szólnak majd mások?
És kik azok a mások? Név szerint szeretném kérni a listát!
Persze azért vannak dolgok, amiket én már nem szeretnék: miniszoknya, kokózás, cigi. Köszönöm, kihagyom! De ez az én döntésem, nem a születési évemé.
A pszichológiában ezt belsővé tett életkori előítéletnek nevezik. Amikor annyiszor halljuk, hogy egy bizonyos kor után mit nem illik vagy mit nem lehet, hogy végül magunk is elhisszük. És észrevétlenül elkezdjük korlátozni saját magunkat.
Beszéljünk az előnyeiről is!
A menopauza persze nem mindig kellemes. A hormonális változások hatással lehetnek az alvásra, a hangulatra, az izmokra, a csontokra és a szexuális életre is. Van, akinek ez kifejezetten nehéz időszak, és orvosi segítségre van szüksége.
De beszéljünk már egyszer az előnyeiről is!
A menstruáció megszűnése sok nőnek valódi megkönnyebbülés: nem kell többé a ciklushoz igazítani a programokat, és a menopauza után a természetes teherbeeséstől sem kell tartani. Ráadásul ilyenkorra már általában sokkal jobban ismerjük magunkat. Tudjuk, mit szeretünk, mit nem, és kivel akarjuk eltölteni az időnket. (Bár az utóbbi kérdésben néha még mindig meglepően rossz döntéseket tudunk hozni!)
Ötvenkét évesen egy csomó új dologba belevágtam. Nem a hormonjaim tettek hirtelen bátorrá: egyszerűen elkezdtem kevésbé foglalkozni azzal, hogy mások szerint mi illik az én koromban.
És milyen érdekes: a világ nem omlott össze!
A sípályán továbbra is vannak nálam gyorsabbak. Az egyetemen fiatalabbak. A koncerten pedig idősebbek, akik nálam is tovább bírják a táncot.
Szóval, hölgyeim: ha valamihez kedvetek van, ne a születési dátumotokkal kezdjétek az egyeztetést! Én mindenesetre még sok mindent szeretnék kipróbálni. Legfeljebb egy koncert után másnap egy kicsit tovább alszom – már ha a hőhullámok is hozzájárulnak!
A láthatatlanná válást pedig egyelőre kihagyom.
Bár a parkolóőrrel szívesen kivételt tennék!
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés