Influenszerország 2. – Miért hiszünk nekik, amikor a vészcsengő azt üvölti: hazudik?

Nem igaz az a tétel, hogy az emberekben az van benne: „Ha ő ezt használja, nekem moves kell.”

Az emberekben az van bent, hogy ha az idol ebben hisz, akkor én is abban akarok hinni.

Így lehet országot szerezni egy közösségi platformon. Meg munkát. De leginkább így lehet embereket átverni. Mert ez az egész kizárólag az átverésről szól. Ugyanúgy átver téged a nemzeti és a globalista megmondóember is, mert mögöttük semmilyen hit vagy erkölcs nem áll, csakis a pénz.

Ismerjük a dörgést, bár nem tisztem elárulni, hogy pontosan mennyiért volt valaki Orbán-hívő és mennyiért Tisza-hívő. De kevés olyan influenszerről tudunk, aki ne állt volna rá a marhamérlegre, és ne mondta volna be, hogy az ő különleges húsa kilónként hány forintot kóstál. A soványabbak mondjuk nem voltak túl szerencsések.

De hogyan egyensúlyoznak a tartalomgyártók a személyes megosztások és a szponzorált promóciók határán úgy, hogy azt ne vedd észre?

Már sehogy. Az elején még voltak próbálkozások, de mára ez teljesen megszűnt: ordít a tartalmak nagy részéről a reklám. Ami önmagában nem is lenne baj. A baj az, hogy ez a megrendelők oldaláról mára teljesen kidobott pénz. Igaz ugyan, hogy az influenszerek túlértékelik magukat, de a nézőt már teljesen hidegen hagyja, hogy a kedvence mit használ aranyérre.

Ezt hívja a marketingszakma reklám- vagy banner-vakságnak.