A sármőr és Magyarország románca 14. – Nem én zártam be a kaput
Magyarország délután is alszik. Az elküldött követek, a fel nem bontott levelek és a szándékosan félreértelmezett szövetségesek árnyékában a Sármőr szilárdan fogja a hatalmat. Amikor az Öreg Mester orvost küld a palotába, a Sármőr apparátusa azonnal falat von köréjük. Ám mielőtt a doktort is elküldené az udvarmester, megszületik a suttogott üzenet: „Mondja meg, hogy nem én zártam be a kaput.” Schneider Edina felkavaró, lélektani publicisztikája a diplomáciai elszigetelésről és an igazság utolsó nyomairól.
• 2026.10.15.
Magyarország délután is aludt. Az ágya mellett ott állt a főzet maradéka. A függönyöket behúzták. Amikor felébredt, gyakran nem tudta, mennyi idő telt el. Eleinte még kérdezte, ki kereste. A sármőr szerint senki.
Egy reggel azonban ismerős hintót látott az udvaron. Felkelt, elővette a ruháját, és megkérte a szolgálót, fésülje meg. Mire elkészült, a hintó elment. – Miért nem szóltatok? A szolgáló a hajkefét nézte.
Később a sármőr elmagyarázta, hogy a látogató nem akarta zavarni. Magyarország emlékezett arra az emberre: régen órákig ült mellette, amikor beteg volt, még a könyv lapjait is ő fordította, ha Magyarországnak nem volt hozzá ereje. Most állítólag sietett.
A palota kapujában új emberek álltak. Az első napokban még bocsánatot kértek az elküldött követektől, aztán meghallották, hogyan beszél velük a sármőr. Hamar megtanulták: – Nem alkalmas. – Nincs szükségünk kioktatásra. – Menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.
Egy régi szövetséges ajándékát visszatették a szekerére. Egy másiknak fel sem bontották a levelét. Odafent Magyarország úgy tudta, megsértődtek rá. A sármőr ezt is elmondta neki: – Látod? Amint nem kapják meg, amit akarnak, már nem is vagy fontos.
Magyarország este elővette a régi leveleiket. Sokáig nézte az aláírásokat. Másnap nem kérdezte meg, írt-e valaki.
Az udvarmester is megváltozott. Korábban meghallgatta a szolgálókat, most félbeszakította őket. A tanácsos, aki hajdan végigolvasta a jelentéseket, az első rossz hírnél becsukta a dossziét: – Ezt ki adta a szádba?
Egy fiatal írnok egyszer kijavított egy számot. A tanácsos felnevetett. Magyarország az ajtóból hallotta. Egy pillanatra azt hitte, a sármőr ül odabent. Az írnok másnap már azt a számot írta le, amelyet diktáltak neki. A sármőrnek egyre ritkábban kellett megszégyenítenie valakit. Már megtették helyette.
Az orvos és az összetört levél
Az orvos reggel érkezett. A kapunál az Öreg Mester pecsétjével ellátott levelet mutatta fel. Az őr átvette, de nem bontotta fel. – Magyarország nem fogad senkit. – Vizsgálatra jöttem. – Nincs szüksége újabb vizsgálatra.
Az orvos nem nyúlt vissza a levélért. – Ezt ő mondta? Az őr behívta az udvarmestert. Délig váratták. Nem kínálták székkel. Amikor megkérdezte, felmehet-e már, azt felelték, Magyarország alszik. A férfi a táskáját a lába mellé tette: – Megvárom, amíg felébred.
Délután a sármőr lejött hozzá. – Az Öreg Mesternek most jutott eszébe aggódni? – Azt kérte, vizsgáljam meg. – Bizonyára utasításokat is küldött.
Az orvos felvette a táskáját: – Ha nem engednek hozzá, ezt fogom elmondani neki. Magyarország állapotáról nem tudok nyilatkozni, amíg nem láttam.
A sármőr a nyitott kapura pillantott. Odakint még ott állt az orvos kocsija. Két szolga hallótávolságban rakodott. Végül elindult a lépcső felé: – Csak röviden. Kimerült.
Magyarország megismerte a táskát. Az orvos még az ajtóban állt, amikor felült. Emlékezett a csatján húzódó karcolásra. Gyerekként azt hitte, minden doktor ilyen táskából veszi elő a segítséget. Most is ezt hozta. – Az Öreg Mester küldte? Az orvos bólintott. Magyarország a sármőrre nézett. A férfi észrevette. – Beengedtem. Ne mondd majd, hogy bárkitől elzárlak.
Az orvos leült az ágy mellé, és megfogta Magyarország csuklóját. – Szédül? – Néha… – Amikor felkel – válaszolta a sármőr. – Pedig megmondtam neki, hogy ne kapkodjon. – Eszik? Magyarország levegőt vett. – Alig – felelte az udvarmester az ajtóból. – Hiába teszünk meg mindent.
Magyarország ránézett. Régen ez an ember tőle kérdezte, mi történjen a palotában. Az orvos továbbra is őt figyelte: – Mire volna most szüksége? Magyarország szeme megtelt könnyel. A sármőr felsóhajtott: – Látja? Máris felzaklatta.
Az orvos négyszemközti beszélgetést kért. A sármőr nemet mondott. Akkor a doktor elengedte Magyarország csuklóját, és becsukta a táskáját: – Így nem tudom befejezni a vizsgálatot. Az udvarmester előrelépett: – Vigyázzon, hogyan beszél!
Magyarország összerezzent. Az orvos felállt. A sármőr elmosolyodott: – Ne rendezzünk jelenetet! Várunk odakint. – Távozás előtt Magyarország vállára tette a kezét: – Csak ne felejtsd el, mennyit tettünk érted.
A suttogott válasz
Az ajtó becsukódott. Odakint megálltak a léptek.
Magyarország eleinte a sármőrről beszélt: sok dolga van, fáradt, rengetegen támadják. Az orvos hallgatta. – És maga? – kérdezte végül. Magyarország lehajtotta a fejét: – Én már nem tudom, mi történik. – A csésze mellett összefonta az ujjait: – Azt mondják, mindenki elfordult tőlem. – Én ma reggel óta várom, hogy láthassam.
Magyarország felnézett. A férfi nem tett hozzá semmit. – Akkor másokat is…? – A kérdés félbemaradt.
Az orvos a táskájából kis borítékot vett elő: – Ezt az Öreg Mester küldi. Magyarország a pecsétre nézett: – Ne hagyja itt! – Ahogy szeretné. – De felolvasná?
Az orvos kibontotta: „Amikor legutóbb találkoztunk, még te nyitottad ki az ajtót. Most azt üzenik, nem akarsz látni. Ha valóban így van, elfogadom. De ezt tőled szeretném hallani.”
Magyarország sokáig nem mozdult. Azután sírni kezdett: – Én vártam őket. – Az orvos közelebb húzta a székét. Nem sürgette. – Mindenkit vártam.
Az ajtó előtt megcsikordult a padló. Magyarország rögtön eltakarta az arcát: – Kérem, ne mondja el, hogy sírtam! Az orvos várt, amíg újra felnézett: – Mit vigyek vissza válaszként?
A kilincs lenyomódott. A sármőr belépett. Az udvarmester a válla mögül figyelt. Az orvos még a kezében tartotta a levelet. – Adja ide azt a levelet! – mondta az udvarmester, és érte nyúlt.
Magyarország felállt. Megszédült. Az ágy támlájába kapaszkodott: – Nekem szólt.
Mindketten ránéztek. A sármőr arca megfeszült: – Feküdj vissza!
Az orvos összehajtotta a papírt: – Nálam marad. – Akkor a vizsgálatnak vége – mondta a sármőr.
Az udvarmester kitárta az ajtót. Az orvos felvette a táskáját. Magyarország látta, hogy az egyik őr közelebb lép hozzá. Ugyanúgy kezdődött: valakit megint elküldenek, aztán azt mondják majd, magától ment el.
– Várjon! – Az orvos megállt a küszöbön. Magyarország érezte magán a sármőr tekintetét, az udvarmesterét, az őrét. A hangja alig hallatszott: – Mondja meg az Öreg Mesternek, hogy nem én zártam be a kaput.
A sármőr tett egy lépést felé. Magyarország szorosabban fogta az ágy támláját: – És kérem, jöjjön vissza!
Az orvos bólintott. Az őr kikísérte.
A ceruzacsonk és a mesekönyv
Estére elvitték a széket, amelyen ült. A szolgáló azt mondta, útban volt. A sármőr nem jött vacsorára. Az udvarmester közölte, hogy Magyarország viselkedése után a sármőrnek nyugalomra van szüksége. Magyarország az üres helyet nézte.
Később papírt kért. Nem hoztak. Tollat sem. Az éjjeliszekrény fiókjában azonban megtalált egy régi ceruzacsonkot. Elővette a mesekönyvet, amelyet a sármőrtől kapott, és kinyitotta a hátsó, üres lapnál.
Leírta a dátumot. Alá egy mondatot: Ma kerestek.
Sokáig nézte. Aztán hozzátette: Nem álmodtam.
Még mindig félt attól, mi lesz, ha a sármőr megtalálja. Becsukta a könyvet, de a ceruzát nem tette vissza a fiókba: a lapok közé rejtette.
Ha holnap azt mondják, senki nem járt nála, lesz hová visszalapoznia.
Nem akarod, hogy a Meta eltüntesse az cikkeinket? Csatlakozz a Kígyó Biciklizik Telegram csatornájára itt! Ahol cenzúra és szűrők nélkül azonnal elérsz minden új írást.
Kígyó Szatíra-Szavazás
Melyik a legabszurdabb fejlemény a levélküldő és a sármőr kapcsolatában?
A sármőr és Magyarország elszigeteltség gázlángolás külpolitika öncenzúra politikai szatíra Schneider Edina
Last modified: 2026.10.14.
Kapcsolódó cikkek
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés