A parlament színpadán Dúró Dóra a Mi Hazánk képviseletében felteszi a kérdést: “A tankerületi központok döntéseit ki vállalja?”. A válasz, mint egy ügyetlen bűvésztrükk, a levegőben lóg. A miniszter asszony arcán a magabiztosság maszkja alatt rejtőzködik a kétség: a döntés „teljes mértékben” az övék, de azt senki nem tudja, mit is takar ez a „teljes mérték”.
Miközben a képviselők a szokásos szavazás utáni feszültségben próbálnak komolyak maradni, a háttérben suttogások hallatszanak. A tankerületi központok, azok a jól megtervezett, ámde sokszor megkérdőjelezett intézmények, egy újabb harcmezőt formálnak, ahol a politikai érdekek és a gyermekeink jövője összefonódik. Dúró Dóra szavaiban a felháborodás, míg a miniszter asszony magyarázkodó mondatai között a fogcsikorgatás feszültsége szivárog.
Az iskolaügy nem csupán intézményes kérdés, hanem a jövő generációjának sorsa, ahol a döntések mögött sokszor a szavazatok, nem pedig a gyerekek érdeke áll. Pedig a kisgyerekek, akik az iskolapadban ülnek, nem érhetik el a felnőttek politikai játszmáit. Mert míg a miniszter asszony „teljes mértékben” vállalja a döntéseit, addig a gyerekek felemelt fejjel várják a tudást, amit talán soha nem kapnak meg a politikai széljárás miatt.
A következő kérdés már nem is az, hogy ki vállalja, hanem ki választhat?
Kígyó szerkesztőség







Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
A hozzászólás az aktív előfizetők számára érhető el.
Előfizetői belépés
Előfizetés