Ezt se hagyd ki!

A kígyó biciklizik, nem azért röhögök mert vicces; kínomban

Facebook

A csend kiabál

Egyensúlyban a valóság és az abszurd között.

A kígyó biciklizik

Közéleti vélemény portál

A kígyó biciklizik az erdőben, a nyúl csodálkozva kiáltja felé, hogy ezt lábak nélkül nem lehet. - Ja - kiált fel a kígyó, és azonmód dob egy dupla leszúrt hanyathátast.

A kígyó biciklizik
Nem nézek híreket, de megvan a véleményem
Nem nézek híreket, 
de megvan 
a véleményem

Információs buborék, álintellektualizmus és a kommentkultúra új aranykora

A vélemény ma már nem tudás kérdése

„Én nem olvasok híreket, csak érzem, hogy mi zajlik.” – mondja a 38 éves Béla, miközben épp megoszt egy kétsoros összeesküvéselméletet az egyik népszerű Facebook-csoportban. És Béla nincs egyedül. Magyarországon mára tömegek vallják: nem kell információ, elég a megérzés. Mert amit ma „véleménynek” hívunk, az valójában már nem a tények értelmezése – hanem a buborék visszhangja.

Az információs buborék megerősít, az álintellektualizmus pedig magyarázatot ad: mindenki úgy érzi, hogy ért valamihez, amiről valójában semmilyen hiteles tudása nincs. Az új nemzeti hobbink nem a horgászat, nem a foci, hanem a kommentelés szakértői pózban. Mindegy, hogy virológia, geopolitika vagy genderelmélet a téma – az internet harcosai mindenhez (nem) értenek.

Nem nézek híreket, de megvan a véleményem

Az információs buborék mint komfortzóna

Az információs buborék nem más, mint egy saját véleményeidből épített fal, amelyen csak olyan hírek és posztok jutnak át, amik megerősítenek abban, amit már amúgy is gondoltál. A többi: libsi propaganda, fideszes hazugság, brüsszeli ármánykodás, vagy „megrendelt tartalom”.

Ha valaki mégis másként lát valamit, az „nem ébredt fel”, „agymosott”, vagy „meg lett véve”. És itt nem számít, hogy történész, orvos vagy meteorológus az illető – ha nem mondja azt, amit hallani akarsz, akkor hiteltelen. Mert ma már nem az a szakértő, akinek diplomája van, hanem akinek van egy TikTok-csatornája meg határozott hangvétele.

Az információs buborék pedig szépen kitermeli a maga prófétáit: olyanokat, akik szilárdan hiszik, hogy a föld lapos, az oltás chip, a sajtó hazudik, de a Pista a szomszédból megmondta az igazat, és ő csak tudja.

Az álintellektualizmus esztétikája: idézőjelek és nagybetűk

Az álintellektualizmus a tudás karikatúrája. Úgy tesz, mintha mély lenne, de igazából csak hangzatos. Tele van olyan mondatokkal, mint:
– „Erről nem beszél senki!”
– „Ébredj, mielőtt késő lesz!”
– „Gondolkodj el rajta…”
És ezek mellé jön egy középen formázott kép egy sápadt indiánról, egy összevágott idézet Einstein nevével, amit soha nem mondott, és az elmaradhatatlan nagybetűs felszólítás: TUDJ MEG TÖBBET!

Az álintellektualizmus nem kérdez, nem árnyal, nem olvas. Csak kijelent. Azt is maximum 280 karakterben. A kommentkultúra hőse pedig nem kér elnézést, ha tévedett – inkább letilt, vagy „lehúzza a posztot, mert jöttek a negatív energiák”.

Kommentkultúra: az új tömegsport

A kommentkultúra ma már nem alárendelt eleme a tartalomnak – sokszor maga a tartalom. Az emberek nem cikkeket olvasnak, hanem kommenteket. Nem podcastet hallgatnak, hanem azt nézik, ki mit szólt hozzá.

A kommentszekció az új kocsma, új piac, új tévévitafórum. Itt bárki lehet szakértő, csak elég magabiztosnak kell tűnni. És minél szélsőségesebb valaki, annál inkább terjed. Mert a lájkokat nem az egyensúly, hanem a túltolás hozza.

És ha jön egy valódi tudós, akinek a véleménye nem egyezik a buborékkal, akkor:
– „Soros embere.”
– „Ballib médiából jön.”
– „Nyilván pénzért mondja.”
Vagy csak simán: „Te nem is érted, mert nincs meg a belső látásod.”

Az információhiány nem zavar, csak ha másé máshonnan jön

Az az érdekes, hogy az információhiány csak akkor válik problémává, ha valaki mástól származik. Ha én nem tudok valamit, az „megérzés”. Ha más nem tudja, az „tudatlanság”. És ha valaki jobban tud valamit, akkor arrogáns. Ha meg nem mond semmit, akkor „sumákol”.

Ez az új közéleti létforma: hangosnak lenni, nem okosnak.
És a buborék belsejében nincs szükség vitára, diskurzusra, árnyaltságra. Csak megerősítésre. A kommentkultúra nem vitázik, hanem felszólít, kioszt, megszégyenít. És akinek más a véleménye, az egyszerűen „a másik oldal embere”.

Véleményem van, tehát vagyok

A gondolkodás sok időt, figyelmet, kétséget és olvasást igényel. A komment viszont azonnali kielégülést ad. A like, a megosztás, a felháborodás a digitális valóság drogja. És ki akarna tanulni vagy olvasni, ha egy frappáns kommenttel is meg lehet nyerni a lájkháborút?

Az információs buborék bezár, az álintellektualizmus felfúj, a kommentkultúra meg eléri, hogy az igazság helyett az legyen igaz, amit elegen gondolnak igaznak. És ha elég sokan ismételgetnek egy hazugságot, abból végül igazságérzet lesz.

Mert végső soron nem az számít, hogy mi igaz, hanem hogy miben érzem jól magam. És ha egy buborék képes megvédeni ettől a zavaros, ijesztő világtól, akkor minek nézzek híreket?