Vágyvezérelt valóságA választás elcsalása – Fizikai képtelenség avagy a sötét mágia?
Maradjunk még mindig ennél a fránya csalásnál, mert egy Fidesz-győzelem esetén ezt fogja magából kikelve üvölteni ellenzéki politikus, újságíró, propagandista, influenszer és persze a csalódott szavazó. Lesz komoly szűkölés – erre szemmel láthatóan nagy pénzben lehet fogadni, már most. Ahogy az is biztos, hogy a választások előtt is előkerül ez a mantra, ezzel megalapozva a választás elvesztése után az arcvesztés tompítását. Mert ha elhiteti magával a közösség, hogy a rendszer eleve bűnben fogant, akkor a vereség nem bukás, hanem mártíromság.
Miért kényelmesebb a bűnbakkeresés? (A kollektív hárítás pszichológiája)
Béla és Éva 2022 választási éjszakáján a TV előtt ülve nem hittek a szemüknek. Ahogy jöttek az adatok, a kezdeti remény dühbe, majd egyetlen szóba csapott át: Csalás. Mert sokkal könnyebb elhinni, hogy valaki az éjszaka leple alatt, sötét szobákban kicserélte a szavazólapokat, mint elfogadni, hogy a „nép” – az az istenadta, akire az ellenzék hivatkozik – egyszerűen nem kért belőlük. Ez a hit egyfajta lelki mentőöv. Ha elismernék, hogy a szomszéd utca, a sarki fűszeres és még hárommillió honfitársunk egyszerűen másképp látja a világot, akkor összeomlana a saját morális felsőbbrendűségükbe vetett hitük.
A „választási csalás” kiáltása a politikai gyászmunka megspórolása. Ha elcsalták, akkor nem mi vagyunk a rosszak, nem a mi üzenetünk volt kevés, nem mi voltunk szervezetlenségünk okán alkalmatlanok. Ebben a logikában mi maradunk az „erkölcsi győztesek” egy bűnszervezettel szemben, a vereség pedig nem a teljesítményünk kritikája, hanem egy külső, gonosz erő ármánykodása. Ez a gondolkodásmód azonban vakká tesz: amíg a szervereket okoljuk, addig nem kell megkérdeznünk, miért nem tudunk megszólítani egy vidéki gazdát vagy egy gyári munkást. A valóság ennél sokkal prózaibb és – az ellenzék számára – sokkal fájdalmasabb: a rendszer nem a szavazatokat lopja el, hanem az emberek bizalmát nyerte meg, amit az ellenzék képtelen volt visszaszerezni.
A golyóstoll és a pecsét ereje: A papír alapú biztonság
Tisztázzuk: Magyarországon a választási rendszer fizikailag szinte kijátszhatatlan, mert egy végtelenül analóg, „szoci” reflexekre épülő, de betonbiztos ellenőrzési láncra épül. A rendszer alapja nem a bit és a bájt, hanem a papír, a kék golyóstoll és az SZSZB (Szavazatszámláló Bizottság). Ez az a pont, ahol a „sötét szobákban történő csalás” elmélete elvérzik a logikán.
Minden egyes szavazókörben – a legkisebb zsákfalutól a budapesti kerületekig – ott ülnek a delegáltak. Ott ül az ellenzéki delegált is, aki nem statiszta, hanem ellenőr. Ők azok, akik reggel ellenőrzik az urnák ürességét, lepecsételik azokat, és egész nap figyelik, ki dobja be a borítékot. Amikor este bezárnak az ajtók, ezek az emberek – akik gyakran politikai ellenfelek, sőt, helyi riválisok – együtt bontják fel az urnákat. Együtt számolják át a lapokat, egyenként, mindenki szeme láttára. Aki szerint itt rendszerszinten lehet szavazatokat „eltüntetni” vagy „átírni”, az azt állítja, hogy több tízezer ellenzéki szavazatszámláló vagy tökéletesen inkompetens, vagy mindannyian cinkosok. Ez matematikai és szociológiai képtelenség. A jegyzőkönyv, amit a nap végén mindenki aláír, az a végső igazság, és abból minden párt kap egy hitelesített másolatot. Ha a központi számok nem egyeznének ezekkel a papírokkal, az ellenzéki pártok percek alatt borítanák rá az asztalt a választási irodára.
Amikor az ellenzék is bevallja: Nincs itt semmi látnivaló
Emlékezzünk vissza 2022-re: a választás utáni hetekben elképesztő energiákat mozgósítottak a civil szervezetek és az ellenzéki pártok, hogy bizonyítékot találjanak a technikai csalásra. Több mint húszezer önkéntes számláló ment el a legeldugottabb helyekre is. És mi lett az eredmény? Még a legradikálisabb kormánykritikus körök is kénytelenek voltak elismerni, hogy a leadott szavazatok fizikai meghamisítása nem történt meg. A „Számoljuk együtt” és hasonló kezdeményezések adatai fillérre pontosan megegyeztek a hivatalos, állami adatokkal.
Ez a momentum a vágyvezérelt valóság igazi csúcspontja: amikor a saját oldalad, a saját delegáltjaid és a saját szoftvereid is azt mondják, hogy „srácok, tisztán számoltak”, de te mégis ragaszkodsz a csalás mítoszához. Ilyenkor a vád már nem politikai kritika, hanem hitkérdés és tiszta spekuláció. Ez a menekülés a valóság elől: hinni valamiben, amit még azok is cáfolnak, akiknek a leginkább elemi érdekükben állna bebizonyítani az ellenkezőjét.
A szoftver-fóbia: Amikor az Excel-táblától rettegünk
A „szerverleállás” és a „visszafelé pörgő adatok” a modern politikai folklór és az összeesküvés-elméletek kötelező elemei lettek. De értsük meg végre az informatikai háttér lényegét: a választási informatikai rendszer nem létrehozza vagy generálja az eredményt, hanem csak megjeleníti azt a nagyközönség számára. Ez egy digitális eredményjelző tábla, semmi több.
Ha a weboldal túlterheltség miatt lefagy vagy akadozik, az bosszantó és gyanakvásra ad okot, de a szavazókörökben lévő papír alapú jegyzőkönyvek hitelességét ez nem befolyásolja. A szoftveres manipuláció vádja olyan logikai hiba, mintha valaki azt hinné: ha a közvetítés alatt elromlik a TV-je, vagy vibrál a kép, attól megváltozik a focimeccs végeredménye a pályán. A valóság az urnákban dőlt el, a szoftver pedig csak a kijelző. Ha a kijelző elromlik, a meccs eredménye akkor is az marad, amit a bíró (és a delegált számlálók) a jegyzőkönyvbe beírt.
A valóság nem a borítékban veszett el
A választás elcsalásáról beszélni annyi, mint bevallani, hogy nem értjük a saját országunkat, és nem ismerjük a saját népünket. Amíg az ellenzéki narratíva a „technikai manipulációra” és a „hekkerekre” mutogat, addig nem kell kínos kérdéseket feltennie saját magának: miért nem tudtak megszólítani vidéki százezreket? Miért volt hiteltelen az üzenetük ott, ahol nem kávézókban, hanem a földeken vagy a szalag mellett dől el a sors?
A szavazatokat nem lopták el. A szavazatokat meg sem szerezték. Ez a legkeményebb igazság, amivel Béla és Éva nem akar szembenézni. Amíg tart a „fekete doboz” körüli misztikum, addig marad a düh és az értetlenkedés minden egyes választás után. Pedig a doboz teljesen átlátszó – csak éppen az van benne, amit mi magunk, magyarok dobtunk bele, nem pedig az, amit a vágyaink szerint látni szerettünk volna.