Egy lelkész, aki a valódi hitet felcserélte a szolgai csúsztatásra
Tarr Zoltán református lelkész. Volt. A lelkészi hivatás nemes dolog, még akkor is, ha a hitvilág alapja egyfajta spirituális történetmesélés. Ott ugyanis meg lehet tanulni, hogyan kell elhitetni az emberekkel az igazságot – vagy éppen azt, amit annak akarnak láttatni. Tarr Zoltán azonban ma már nem a szószéken áll, hanem a Tisza Párt brüsszeli és strasbourgi díszletei között, és úgy tűnik, a krisztusi tanításokat végleg felváltotta a gátlástalan politikai marketinggel.
Hogy miért ő van ott a Tisza Párt élvonalában? Nem azért, mert zseniális politikai stratéga lenne – nálánál tehetségesebb marketingesek bármikor körbevernék. De a „hittérítő” múlt sosem árt, ha egy olyan közösséget kell építeni, amelynek valójában semmilyen írott hitvallása nincs. Ha eltekintünk Magyar Péter önfényező képeskönyvétől, a Tisza „programja” nem más, mint egy óráról órára, sőt percről percre változó, képlékeny massza. Ez a bizonytalanság pedig lehetőséget ad a folyamatos önellentmondásokra.
Említhetnénk a mentelmi jog eltörlését, amiről ma már – hogy Magyar Péter a börtön kapujában táncol – mélyen hallgatnak. Úgy tűnik, mégiscsak jó az a mentelmi jog, ha a „vezér” biztonságáról van szó. De Magyar Péter már egy elszabadult hajóágyú, akinek minden kritika csak újabb üzemanyag a társadalmi és gazdasági pusztításhoz. Valójában a legjobb taktika az lenne, ha a felelős média és az újságírók egy sort sem írnának róla. Elképesztően zavarná a mellőzöttség.
Ám nekünk most Tarr Zoltánnal, a „Politikai famulus” van dolgunk. Mert ő a tökéletes példa arra, hogyan süllyedhet valaki – református lelkész létére – olyan mélyre, hogy szolgaian kiszolgáljon egy nyilvánvalóan kihívásokkal küzdő embert. Tarrt nem érdekli a lelkiismeret-furdalás; ő csak adja tovább a főnöki ukázokat és agymenéseket.
Strasbourg, 2026. január 20. A korábban mezőgazdasági projektekkel is foglalkozó Tarr egy pincsi lelkesedésével sétálgatott Magyar Péter után a gazdatüntetésen. Megpróbálták elhitetni, hogy ők a gazdák mellett állnak, de a valódi magyar termelők gyorsan elhessegették őket. Itt jött az első kínos pillanat: Tarr, aki feltehetően írástudó ember, képtelen volt jelezni főnökének, hogy a népi mondás szerint nem mindegy, hogy „teli gatya” vagy „téli gatya”. Egy józan gondolkodó ezen még csak legyintene, de ami ezután jött, az már a tudatos hazugság kategóriája.
Mivel a valódi gazdák nem kértek belőlük, a Tisza vezetése egy rögtönzött sajtótájékoztatón próbálta menteni a menthetőt. Ám ekkor megjelent egy influenszer, aki „beleköpött a levesbe”. Schauer Viktor László élő adásban tette szóvá, hogy a Tisza politikusai nem a magyar gazdák oldalán állnak. A jelenet kínos volt számukra, így jött a jól megszokott tiszás válasz: mindenki, aki nem velük van, az „álgazda”, „fizetett propagandista” és „megafonos”.
Tarr Zoltán négy nappal később a következőket posztolta:
„A legfeltűnőbb ’álgazda’ mégis Schauer Viktor volt, a propagandista-szobafestő, aki élő adásban próbált minket provokálni… Schauer Viktor az ékes példája annak, hogy vannak, akiknek a hatalom zsoldja többet ér, mint a becsület.”
Itt álljunk meg egy pillanatra, „tisztelt” Zoltán! Emlékszik még a Bibliára? „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (Mózes II. 20,16). Vagy: „Utálja az Úr a hazug ajkat…” (Példabeszédek 12,22). Ön pontosan tudja, hogy Strasbourgban ott voltak a valódi magyar gazdák, és ott voltak az újságírók, tudósítók is. Schauer Viktor László influenszerként volt jelen, és tette a dolgát: tudósított, kérdezett, provokált – ahogy ez egy véleményformálónak dolga.
Tarr Zoltán „szobafestőnek” csúfolja Viktort, mintha a tisztességes kétkezi munka szégyen lenne. De hadd világítsak meg valamit: Viktor valódi munkát végez. Saját vállalkozásában dolgozik, embereket tart el, és saját költségén utazott ki Strasbourgba. Ezzel szemben Ön, Zoltán, közpénzen (a mi pénzünkön) ül az Európai Parlamentben, és rendre Magyarország elemi érdekei ellen szavaz egy olyan frakcióban, amely inkább háborúba sodorná Európát, mintsem a békére törekedne.
De a leglegaljasabb rész még hátravan. Tarr Zoltán egy 2018-as bejegyzést ásott elő Viktor múltjából, ahol Viktor még kritikusan fogalmazott a kormánnyal szemben. Ezt használja most „erkölcsi fölénnyel” a lejáratására. Kérdezem én: ha valaki hét év alatt megváltoztatja a véleményét, az bűn? Ha igen, akkor mi a helyzet Magyar Péterrel? Azzal az emberrel, aki évtizedekig kapart, hogy Orbán Viktor közelébe kerüljön, bármit megtett a hatalomért, most pedig ő a legnagyobb „gyűlölője”.
Mi a különbség, Zoltán? Schauer Viktor őszintén és nyíltan vállalja a véleményét, míg Önök csak a hatalomért cserélik a hitüket és a szavaikat. Viktor dolgozik, Ön pedig kiszolgál. Viktor épít, Önök rombolnak. Lelkészként talán még emlékszik a tanításra: a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Strasbourgban a „sánta kutya” már nagyon közel ért Önökhöz.