Vágyvezérelt valóságA „Maffiaállam” és a rendszerszintű korrupció
A hozott örökség: Miért természetes nálunk a „lopás”?
Mielőtt rátérünk az első tételre, a maffiaállamra, azonnal tisztázzuk: maffia csak ott tud rendszerszinten kialakulni, ahol arra igény van, és ahol az átlagpolgár, ha nem is támogatja, de tudomásul veszi a bűnözést. És Magyarország egy ilyen hely.
A módszerváltás előtt vált természetessé, hogy az akkor még állami kézben lévő gyárak a népé – ha a népé, akkor az enyém is, ha az enyém is, akkor hazaviszem a hatos anyát, a villanykörtét, a füzetet, a tollat. Senki nem mondta, hogy lopsz, és ez baj; ez beleívódott a társadalomba. A kilencvenes évek vadkapitalizmusa is azért volt szinte őrjöngő az országban, mert valahogy természetes volt az egész: szinte büntetlenül, akinek egy csöpp esze volt, a pénzben fürödhetett.
És valljuk be: máig nem bűncselekmény, ha egy drogos alkoholista egy kocsmában kötekszik – az a lényeg, fizessen. Az sem baj, ha a pultos csempészcigit árul, sőt! Sikerült kialakítanunk egy olyan jogszolgáltatást, ahol a bűnözők nagy része végtelen nyugalommal abuzálhatja a társadalmat mindenféle retorzió nélkül. Azaz: nincs itt, kérem, semmi látnivaló.
A narratíva csapdája: Vádirat vagy vélemény?
Éppen ezért ne csodálkozzunk, ha a politikai közbeszéd és az ellenzéki narratívák egyik fő eleme lett, hogy „Orbán és a Fidesz lop”, „maffiaállamban élünk”, és hogy „rendszerszintű korrupció van”. A maffiaállam kifejezés azt sugallja, hogy Magyarországon nem a klasszikus állami intézmények hozzák a döntéseket, hanem egy felülről irányított, bűnszervezeti logikát követő hálózat. Ebben a képben a közpénz nem elvész, hanem módszeresen „családi” körbe vándorol.
A „maffiaállam” azonban szociológiai fogalom, nem jogi kategória. A bíróság előtt nem lehet valakit azzal vádolni, hogy „maffiaállamot működtet”. Hogy te is megértsd: hiába hiszed azt, hogy Béla vagy Éva lop, bizonyítani nem tudod, és ha állítod, még meg is hurcolhatnak rágalmazásért. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem zörög a haraszt. Ez azt jelenti, hogy a szemünk előtt vitatott gazdasági folyamatok zajlottak le – és fognak is –, de a megfelelő jogi előkészítés miatt minden jogszerű, amiről te azt hiszed, hogy bűncselekmény.
Az „Álomkarrier” és a birodalomépítés: Simicskától Mészárosig
Az egyszerű választó tényleg elhiszi, hogy a mai magyar állam úgy épül fel, hogy Orbán a keresztapa, vannak a hűséges kápói, és egy olyan rendszert épített fel, ahol mindenben is ő dönt. Nos, ez nagyon messze van a valóságtól.
A legkényesebb probléma Mészáros Lőrinc és az ő vagyonosodása. Mészárosról az terjed városi legendaként, hogy segítség nélkül a saját nevét nem tudja leírni. Ennek ellenére olyan ütemben gazdagodott meg, mint még senki ezen a világon. Ne is vitassuk: ez a kormányzat tudta nélkül nem is működhetett volna. Tudjuk, hogy az emlékezete véges egy átlag választónak, ezért emlékezzünk mi vissza helyette, hogy tényleg nincs itt semmi látnivaló.
Orbán Viktor bizony kinyilvánította már 2012-ben, hogy „Magyarországnak nagy magyar vállalatokra szüksége van…” – és lettek is. De a történet valahol a 90-es években kezdődik, amikor a Fideszben akkor még kulcsfiguraként jegyzett Simicska Lajos megálmodta a Fidesz gazdasági hátterét, és meg is kapta annak tulajdonlását. Simicska 2010 és 2014 között egy olyan birodalmat hozott össze, aminek láttán a valódi milliomosok is megnyalták még a lábujjukat is.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez úgy volt, hogy Orbán ezt utasításba adta: nos, nem. Orbánt valóban csak a politika és a politikai karrierje érdekli. A Simicska-vagyon építése a szolgai rendszeren, a „műanyag dzsentri” világon alapozódott meg. Azon a felismerésen, hogy az államigazgatásban olyan emberek dolgoznak, akiknek nem kell utasításba adni a dolgokat; ők valamiféle megfelelési kényszerből önmaguktól megteszik, amit meg kell tenni, mert nagyon is jó kis állásuk van. A cél a gazdasági hátország megteremtése volt a Fidesznek – és ezt sem Simicska, sem Orbán soha nem tagadta.
A nevek változnak, a rendszer marad
Aztán jött az „O1G” napja, amikor Simicska látszólag kiszállt, sőt, szembe fordult legjobb barátjával. Mindenki várta a nagy pillanatot, amikor majd mindent kitálal, de e helyett az történt, hogy az akkori fő rivális párt Simicska „támogatásával” akkorát bukott, hogy mára gyakorlatilag megszűnt.
Kellett helyette egy másik vagyonkezelő, és ez lett Mészáros. Valójában 2014-ben indul el az az álomkarrier, ami azóta is tart. A háttérben viszont nem változott semmi: csak a nevet cserélték ki a papírokon! Arra is figyeltek, hogy ne gazdasági lufi épüljön, hanem olyan erő, ami beépült a mindenkori magyar állam rendszerébe. Egy kormányváltással és azt követő jogi eljárásokkal ez már nem törölhető el; előbb lehetetlenítené el egy másik kormány kormányzóképességét, mint hogy megvádolhatnák bármivel.
A közöny és a „műanyag dzsentrik” világa
Magyarország nem maffiaállam. Magyarország a szocialista hagyaték reflexein csüngve, valójában az államapparátusban dolgozók végtelen közönyének és a választók nihiljének köszönhetően termelte ki a maga nagytőkéseit. Azt ki lehet mondani, hogy ők Fidesz- és Orbán-szimpatizánsok, de nem bizonyítható, hogy ezt egy „keresztapa” rendelte volna így meg.
A választó nem a jogszabályokat olvassa, hanem a jachtokat, a kastélyokat és Mészáros Lőrinc gyarapodását látja. Számára a végeredmény maga a bizonyíték. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy „maffia”, mint megérteni a tőkealapok, koncessziók és állami beruházások bonyolult, de formailag legális rendszerét.
A „keresztapa” mítosza
Orbánt azzal vádolják, hogy „maffiaállamot hozott létre”, ami egyszerűen nem igaz. Orbánt maximum azzal lehet vádolni, hogy – ahogy ezt többször kijelentette – ő politikus, a magyar kormány feje, és nem érdeklik gazdasági kérdések, amik nem országos szintűek.
A magyar „maffiaállam” valójában egy öngerjesztő folyamat eredménye: a megalkuvó középvezetők „behódolása” a jólétük megtartása miatti rettegésből. Nem Orbán Viktor adta ki a parancsot, nem Orbáné ez a vagyon, de Orbán pontosan tudja, hogy ez a befolyás jól jöhet neki, ha ellenzékbe kényszerülne. Nem irányítja a folyamatot, csak szemet huny fölötte, mert stratégiailag hosszabb távon ez neki kedvező.
Magyarország tehát nem maffiaállam, sokkal inkább a „műanyag dzsentrik” világa, akik folyamatosan keresik a lepattanót. És bármennyire furcsán hangzik, Orbán jelenlegi nagy ellenzékének vezetője is egy ilyen műanyag dzsentri. Ha megfelelő az olvasó értékítélete, talán megérti azt is, miért nem beszélhetünk maffiaállamról.