Ezt se hagyd ki!

A kígyó biciklizik, nem azért röhögök mert vicces; kínomban

Facebook

A csend kiabál

Egyensúlyban a valóság és az abszurd között.

A kígyó biciklizik

Közéleti vélemény portál

A kígyó biciklizik az erdőben, a nyúl csodálkozva kiáltja felé, hogy ezt lábak nélkül nem lehet. - Ja - kiált fel a kígyó, és azonmód dob egy dupla leszúrt hanyathátast.

A kígyó biciklizik
Egymillió lépés a gyűlölet felé
Egymillió  
vissza 
lépés 
a gyűlölet felé
Van az a pillanat, amikor az ember azt érzi: itt már nem lehet csendben maradni. Nem azért, mert olyan fontos, amit mondani akar, hanem mert olyan zajt csapnak körülötte, hogy muszáj legalább megpróbálni elválasztani a show-t a valóságtól.
Magyar Péter legújabb performansza – nevezzük nevén – egy gyalogmenet. Budapestről indul, célja Nagyvárad. Zarándoklatnak nevezi. Béke- és kiegyezésmenetnek hirdeti. Közben úgy lépdel a történelmi pátoszban, mint aki maga Szent István és Kossuth Lajos genetikai keresztezése. Csakhogy ez nem zarándoklat, nem menet, nem küldetés. Ez kampány. Lábmunkás PR. Mozgó marketing, hátizsákos hatalmi igény.
Mert mit is jelent békét hirdetni, amikor közben a kommunikációd minden eleme háborús? Amikor a közösségi oldalad kommentmezője valóságos vérmező, ahol követőid – mintha felhatalmazást kaptak volna rá – gyaláznak, fenyegetnek, minősítenek mindenkit, aki nem áll be mögéd? Milyen békéről beszél az, aki a közbeszédet úgy akarja „megtisztítani”, hogy előtte teleszórja aknamezőkkel?
Ez a gyaloglás nem szól másról, mint a mártír-imázs gyártásáról. Az önfeláldozás látszatáról, miközben valójában semmit sem áldoz fel. Nem mond le semmiről, nem változtat semmin – legfeljebb a zokniján, ha nagyon megizzad. A „nép közé menni” nem új ötlet, de Magyar Péter úgy tesz, mintha ő találta volna fel. Közben pedig – ne legyenek illúzióink – a tanácsadói mérték a lépéseit, a drón követi az útvonalát, a stábbusz pár száz méterre kíséri.
Egymillió lépés a gyűlölet felé
Ez nem más, mint szimbolikus túladagolás. A gyaloglás mint politikai drog. Bejuttatni a hírt a hírcsatornákba, felvillantani a képet az Instán, megszerezni a következő címlapot. És működik. Mert a társadalom fáradt. Kiábrándult. Mindenre vevő, ami látványos, ami reményt imitál. Ami legalább úgy néz ki, mintha megváltás lenne.
De közben a gyűlölet nő. Mert ez a séta – akármennyire mást állítanak róla – nem kiengesztelés. Nem valódi párbeszéd. Hanem újabb szekértábor-építés. Újra meg újra felosztani az országot jókra és rosszakra. Azokra, akik „megvilágosodtak” – és azokra, akik még nem álltak be Magyar Péter mögé. A gyalogmenet nem az országért történik, hanem az ország rovására. Nincs benne empátia, csak retorika. Nincs benne lemondás, csak képernyőre optimalizált póz.
 
És a legnagyobb bűn talán nem is az, hogy ez hazugság. Hanem az, hogy a valódi békét ezzel teszi lehetetlenné. Mert aki tényleg békét akar, az nem épít rajongótábort, nem emel új bálványokat, és nem használja ki az emberek elkeseredését arra, hogy saját mítoszát tovább hizlalja.
 

Egymillió lépés a békéért? Ugyan.

Ez egymillió lépés a gyűlölet felé – csak most más színű zászló alatt.
Amikor a békét a gyűlölet vezeti pórázon
Tudom, most sokan legyintenek majd: „jobb ő, mint a mostaniak”. Vagy: „végre valaki csinál valamit”. És én ezt értem. Tényleg. A kiábrándultságban az ember minden felé nyitott, csak arra nem, amerre már egyszer csalódott. De attól, hogy valaki nem Orbán, még nem lesz automatikusan megváltó. Attól, hogy valaki gyalogol, még nem lesz közelebb hozzánk. És attól, hogy valaki harsogja a békét, még nem lesz béketeremtő.
Mert a béke nem hangulat, hanem felelősség. Nem kampányfogás, hanem következetesség. Nem attól lesz valaki híd, hogy átsétál a Bazilikától Nagyváradra. Hanem attól, hogy képes a két part között elérni, hogy ne egymásra köpködjenek, hanem meghallják egymás szavát.
A legnagyobb tévedés ma az, hogy azt hisszük: a gyűlölet csak egy irányból jön. Pedig valójában ott van mindkét térfélen, ott kavarog a kommentekben, a posztokban, a tömegek tekintetében. És ha nem vigyázunk, akkor bárki, aki „új reménységnek” nevezi magát, valójában csak új gyűlöletet ültet el.
Szóval te, aki most figyelsz, kérlek ne lépj bele ebbe a csapdába. Ne fogadd el a látványt valóságnak. Ne tapsolj annak, aki sétál, ha közben nem veszi észre, hogy bokáig jár a sárban, amit ő maga kavar. Ha valódi békét akarsz, ne a leghangosabbat keresd. Hanem azt, aki akkor is hallgat, amikor kiabálni volna könnyű – és akkor is szól, amikor hallgatni volna kényelmes.
Mert a béke nem ott kezdődik, ahol a kamera indul. Hanem ott, ahol végre valaki csendben marad, és először önmagával kezd elszámolni.