Charlie Kirket meggyilkolták, pusztán azért, mert más véleményen volt, mint a demokrata (liberális), a békét, az egyenlőséget és a szeretetet hirdető közösség, amelyet a világ szinte minden táján csak mételynek hívnak. Egyedül Európa nagyobb országai és azok csatlósai képesek fenntartani a polgáraikban a látszatot, hogy az önfeladás és a nemzeti szuverenitás feladása jobb, mint egy erős, összetartó nemzet. Egy olyan nemzet, amely tisztelettel néz a világra, a szomszédaira, és a más eszmerendszerben hívőket sem gyilkolja halomra, ellenben megvédi az országát, és nem adja át más hitű, dolgozni nem akaró, de a szociális rendszert végletekig kihasználó bevándorlóknak. Ők maguk mondták: ha háborúval nem tudjuk elfoglalni, majd elfoglaljuk úgy, hogy odamegyünk, szaporodunk és többen leszünk. Lásd a német vagy francia társadalmat, ahol lassan foglalják el a városokat és élősködnek a „menekült” arabok a helyieken. (És ide nyugodtan fel lehetne sorolni még néhány országot, amely egykor csoda volt, mára pedig lepratelep: Kanada, Svédország, Olaszország egyes részei.)
Az áldozat és az elhallgatás
Ez nem csak egy egyszerű gyilkosság. Ez a történet nagyon is jól rávilágít több dologra. Először is arra, hogy egy áldozat, aki a véleménye és a gondolatai miatt lett célpont, az Európai Parlament elnöke szerint annyit sem érdemel meg, hogy egy percre megemlékezzenek róla. Képzeljük csak el: ha egy magát demokratának nevező, fél vagy teljesen ostoba ember lett volna az áldozat, ma térdig járnánk a demokrata könnyben, mint minimum.
Hogyan jutottunk idáig?
Beszéljünk arról is, miért történhetett ez meg. Azért, mert közel harminc éve tudatosan meghirdették: „neked mindent szabad, mert jogod van hozzá.” Ezzel tökön rúgták a több tízezer éves szabályt, miszerint az emberi közösségek fennmaradása azon múlik, hogy az egyén a közösségen belül előbb kötelességeit látja el, és csak azután szerez jogokat. Ma viszont természetes, hogy egy humorista nyíltan rasszista lehet, közepesnél rosszabb zenészek lázadhatnak úgy a rendszer ellen, hogy diktátoroznak, fejbelövést imitálnak, akasztást vizionálnak, miközben diktatúrát kiáltanak. És mindezt anélkül tehetik, hogy a „diktatúra” akár csak annyit mondana: ejnye, ez erős volt.
A középszerűség és a látszatellenállás
A diktatúra engedi, hogy iskolázatlan, tudatlan tinilányok kijelentsék: nem csak leváltani kell egy politikust, hanem el is kell pusztítani. A diktatúra engedi, hogy pszichésen terhelt, beteges hazudozók politikai ellenfélként tetszelegjenek. Engedi, hogy vágyvezérelt közvélemény-kutatásokkal próbálják befolyásolni a szavazókat. És még sorolhatnánk. De minek. A világunk nem politikailag esett szét – az csak manipuláció. Emberileg omlott össze. Ma a közepesnél tudatlanabbak ordítják tele a világot a fájdalmukkal, követelik a hatalmat és a pénzt, mert szerintük az jár nekik. Csakhogy nem hajlandók tenni érte.
Az önámítás következményei
Azt hiszik, hogy alanyi jogon jár nekik a lottóötös. Azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények és szabályok. És azt hiszik, elég okosak ahhoz, hogy mindent kikerüljenek. Nos, nem vagytok olyan okosak! Ideiglenesen talán sikerül adót elkerülni, tartozást nem megfizetni, látszatellenállást működtetni – de hosszú távon csak saját magatokat emésztitek fel. A gyűlölt rendszernek a közeletekbe sem kell mennie: felégetitek magatokat. Mert kívülállók vagytok. És ennek oka ti magatok vagytok, nem a regnáló rendszer.
Az utolsó stáció
A folyamat mindig ugyanaz: jön az apátia, a menekülés – leginkább önmagatok elől. Következik az egzisztenciális leépülés, a magára hagyatottság, majd a végső stádium: a tetlegesség, a gyilkosság.
A gyűlölet iparága
Ezt adja a demokratikus-liberalizmus. Ennek áldozata most Charlie Kirk. Ennek jegyében fenyegetik meg Császár Attila újságírót. Ezen az úton jutott odáig Pankotai Lili, aki kijelentette: „Nem elég Orbán Viktort leváltani. Egyrészt el kell pusztítani, hogy ne térhessen vissza.” És a sort hosszan lehetne folytatni. Számos közepesnél rosszabb, de túlhype-olt „művész, zenész, alkotó” ült fel a gyűlöletvonatra. Mert aki kicsit is tehetséges, az tudja: a gyűlölet jó üzlet. Nem kell hinni benne, elég gyűlölni – és az hozza a pénzt. Ha nem vagy középszerű, ez nem működik. De nézzük csak meg: Puzsér, Pottyondi és a többiek vérvonalát. Túl sokan élnek ma meg abból, hogy a gyűlöletet árulják.