Valahogy Magyarországon szokás lett nagy szavakkal búcsúzni. Van, aki hónapokig készül rá, hogy Facebook-posztban bejelentse: „Elegem van, itt diktatúra van, Orbán világa elviselhetetlen, elmegyek!” Aztán vagy tényleg elmegy, vagy marad, de a sztori minden esetben ugyanaz: a külföldi élet nem hozza el azt a megváltást, amit vártak tőle. Kint ugyan több a pénz, de több a magány is. És miközben egyesek a nagy halált játsszák, mások csendben hazatérnek, mert rájöttek: nekik még mindig itthon a helyük. Ez a kettősség az, ami miatt az egész történet egyszerre szánalmas és tragikomikus – pont olyan, mintha a kígyó biciklizne.
De vajon tényleg Orbán világa az oka mindennek, vagy inkább önmagunk elől menekülünk, amikor a külföldi élet illúzióját hajszoljuk?
A nagy színpad: bejelentem, hogy elmegyek!
Magyarországon külön műfaj lett a nagy búcsúposzt. Minden választás környékén előbújik valaki, aki közepesen ismert, de nagyon szeretné, ha fontosnak tartanák. Megható sorokban közli, hogy elhagyja az országot, mert itt élhetetlen a lét, diktatúra van, és Orbán világa egyszerűen elviselhetetlen. A közönség tapsol, a kommentek sírnak, a szimpatizánsok bátorítanak – aztán két hét múlva ugyanaz az ember még mindig itthonról posztol, legfeljebb egy szelfivel Bécsből, ahol a vonatjegy árát csapta a lázadáshoz.
Gerendás Péter és Mérő Vera neve jól cseng a példatárban, de valójában számtalan hasonló történet van. Az elmenetel mindig nagy dráma, a maradás viszont sunyi és csendes.
A külföldi élet illúziói
Aki viszont tényleg nekivág, hamar szembesül vele, hogy a külföldi élet közel sem olyan, mint a Facebookon elmesélt tündérmese. Az osztrák szálloda padlásszintjén, hat négyzetméteres szobában, közös zuhanyzóval, horkoló szobatárssal és a főnök basáskodásával szembesülve hamar kiderül: az álom nem valóság. A fizetés ugyan magasabb, de a költségek is azok.
A külföldi élet gyakran önként vállalt száműzetés: több pénzért cserébe kevesebb közösség, kevesebb család, több magány. Az illúzió hamar kipukkan, amikor a hétköznapokban is ugyanazokkal a problémákkal találod szembe magad – csak idegen nyelven.
A menekülés pszichológiája
A menekülés lényege mindig ugyanaz: könnyebb mást hibáztatni, mint önmagunkat. Orbán világa kézenfekvő bűnbak: minden baj forrása, minden sikertelenség indoka. Csakhogy a legtöbb esetben nem ő áll a dugába ment házasság, a csődbe ment vállalkozás vagy a céltalanság mögött.
Aki nem képes rendbe tenni az életét itthon, az nagyon gyakran külföldön sem találja meg a helyét. Hiába lesz több pénzed, ha ugyanazt a lelki csomagot viszed magaddal. A menekülés nem old meg semmit, csak elodázza a szembenézést. És amikor külföldön ugyanolyan kilátástalannak érzed magad, akkor már nincs Orbán világa, akire rákenheted – marad a tükör.
A másik oldal: akik hazatérnek
És itt jön a fordulat: miközben sokan menekülnek, mások visszajönnek. Hazatérés – ez a másik nagy trend. Van, aki évekig, van, aki évtizedekig élt külföldön, és egyszer csak rádöbbent: Magyarország minden nyűgével együtt mégiscsak otthon.
Nem arról van szó, hogy itthon minden jobb. Pénzben nem feltétlen. De az otthon érzése, a gyökerek, a család és a közösség olyan dolgok, amit a külföldi élet sosem fog pótolni. Hazatérni nem könnyű, de aki megtette, gyakran azt mondja: „Megérte.”
A Hazatartók Egyesület – amikor a hazatérés nem csak szavakban létezik
A napokban számomra is váratlan fordulatot vett a történet: a Hazatartók Egyesület marketingtanácsadója lettem. Ez az egyesület arról szól, hogy segítünk azoknak, akik ténylegesen hazatérnek. És itt nem a nagyotmondó, „én most elmegyek, mert Orbán világa szar”-típusokról van szó, hanem olyanokról, akik évtizedek külföldi élet után valóban visszajöttek Magyarországra.
Az Egyesületet nem hozzá nem értők hozták létre, hanem olyanok, akik saját bőrükön tapasztalták, milyen akadályokat kell leküzdeni. Lakhatás, munka, hivatalos ügyek, beilleszkedés – mindezekhez kínálnak támogatást, tapasztalatból, nem brosúrákból. És a döbbenet az volt számomra, hogy alig pár nap alatt rengetegen jelentkeztek segítségért.
Amikor megkérdeztem tőlük, megérte-e hazajönni, a válasz egyöntetű volt: igen. Nem azért, mert itt könnyebb, hanem mert itt otthon vannak. Ez a különbség a menekülés és a hazatérés között. Az egyik kifogásból születik, a másik döntésből.
Hazatérés kontra külföldi élet – a mérleg nyelve
A legtöbb ember fejében a képlet egyszerű: kint több a pénz, tehát jobb az élet. Csakhogy a valóság ennél árnyaltabb. Külföldön több a fizetés, de nagyobbak a költségek is. Hazatérés után lehet, hogy kevesebb a pénz, de több a gyökér, a közösség, a család. Ez olyan mérleg, amiben mindenki más súlyokat rak a serpenyőkbe.
És itt jön be a legnagyobb önbecsapás: azt hinni, hogy a külföldi élet automatikusan boldogságot hoz. Nem. Ahogy a hazatérés sem automatikusan megváltás. Mindkettő választás, következményekkel. És ha valaki a saját problémáit nem oldja meg, akkor sehol a világon nem lesz boldog.
Kigyó biciklizik – amikor egyszerre menekülünk és hazatérünk
A helyzet tehát abszurd: miközben egyesek Orbán világa miatt menekülnek, mások pont azért térnek haza, mert nekik itthon mégis jobb. Van, akinek a külföldi élet illúzió volt, van, akinek a hazatérés az egyetlen valóság. És mindkettő igaz. Mert az élet ilyen: ellentmondásos, zavaros, keserédes. Pont olyan, mint amikor a kígyó biciklizik.