Baloldali ellenzék vagy valami egészen másNincs már baloldal – csak a szó maradt
Olvasom nap mint nap, hogy a nemzeti, patrióta, jobb oldalon – vérmérséklettől függően – még mindig baloldalról, baloldali sajtóról és baloldali influenszerekről beszélnek.
Ez tévedés.
Itt érdemes végre kimondani: nincs már baloldal.
Sem Magyarországon, sem Európában, sem globális értelemben.
Ami ma baloldaliként van megnevezve, az nem több egy történelmi címkénél, amelyet olyan politikai és gazdasági érdekcsoportok használnak, amelyeknek már sem ideológiai, sem erkölcsi, sem társadalomszervezési értelemben nincs közük a klasszikus baloldali gondolkodáshoz. Az eszme elfogyott, a szó megmaradt.
A jelenlegi struktúra valójában egy neoliberális alapokon álló, identitásvezérelt politikai zárvány, amely döntően megvezetett, csalódott és irányt vesztett csoportokból építkezik. Ezek közül sokan valóban egykor baloldali értékekben hittek – szolidaritásban, közösségben, társadalmi igazságosságban. Csakhogy ezek az eszmék önmagukban, filozófiai tisztaságukban alkalmatlanok voltak társadalmak működtetésére.
Nem lehet társadalmat kizárólag ideák mentén építeni. Nem lehet megerőszakolni azokat az alapvetéseket, amelyek evolúciós, kulturális és közösségi folyamatok során alakultak ki. A baloldal nem azért tűnt el, mert legyőzték, hanem mert elvesztette a kapcsolatát a valósággal.
A neoliberális gondolkodás: amikor a jog elszakad a közösségtől
A mai, baloldaliként hivatkozott politikai gondolkodás középpontjában nem a közösség áll, hanem a jog. Pontosabban: a jog mint önálló, korlátlanul sokszorosítható termék. Az újliberális logika szerint a jog „jár”, alanyi jogon, teljesítmény, szerepvállalás és alkalmazkodás nélkül.
Ez az állítás elsőre rendkívül csábító. Ki ne akarna több jogot, kevesebb kötelességgel? Csakhogy a jog nem létezik közösség nélkül. A jog mindig közösségi megállapodás, amely a közösség fennmaradását szolgálja. Amikor elszakad a kötelességtől, megszűnik jog lenni, és politikai termékké válik.
A neoliberális gondolkodás pontosan ezt teszi: a jogot árucikké alakítja, amelyet szavazatokra, identitásokra és konfliktusokra lehet váltani. Ez a modell nem társadalmat szervez, hanem csoportokat hergel. Nem rendet teremt, hanem állandó feszültséget.
Közösség és hatalom – a demokrácia mint keret, nem mint valóság
A társadalmak alapvetése nem az egyén korlátlan szabadsága, hanem az, hogy az egyén aláveti magát a közösség szabályainak, mert önmagában életképtelen. A közösségben szerepet vállal, teljesít, és ezért részesül a közösség által biztosított jogokból.
Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy a közösségeket mindig vezetik. Nem kollektív bölcsesség, nem állandó konszenzus, hanem vezetők. A demokrácia ebben az értelemben nem végállapot, hanem keretrendszer: egy mechanizmus, amellyel időről időre vezetőket választunk. Ezek a vezetők aztán – akár elnöki, akár parlamenti formában – saját világnézetük mentén irányítják a társadalmat.
A „valódi demokrácia” mint mindent eldöntő népakarat soha nem létezett, és nem is fog. Aki ezt ígéri, az nem politikát csinál, hanem mesét mond.
Miért tűnt el a baloldal valójában
A baloldali ideológia mindig valamilyen kollektivizmust feltételezett. Papíron. A gyakorlatban azonban minden baloldali társadalmi kísérlet vagy diktatúrába torkollott, vagy összeomlott. A közösségi jólét, az egyenlő elosztás és a társadalmi igazságosság jelszavai soha nem valósultak meg abban a formában, ahogyan ígérték őket.
Ezek az elemek ma is felbukkannak a politikai kommunikációban, de már kizárólag prolivakítási eszközként. Az ígéretek mögött nincs szándék a megvalósításra, csak a tömeg mozgósítására. Ez már nem baloldaliság, hanem cinikus hatalomtechnika.
Gyűlölet mint szervezőelv
Amikor nincs eszme, marad az indulat. A mai „baloldali” politikai gondolkodás egyik központi eleme a gyűlölet. A kettős mérce logikája: „nekünk igazunk van, mindenki más tudatlan vagy ellenség”. Aki nincs velünk, az ellenünk van.
Történelmi iróniája a helyzetnek, hogy miközben a baloldali narratíva előszeretettel hivatkozik a 20. századi diktatúrák bűneire, saját filozófiai elődei – a kommunizmus és annak szelídített változatai – nagyságrendekkel több emberi szenvedést okoztak. A gyűlölet azonban nem történelmi tényekből, hanem identitásból táplálkozik.
Magyar politikai valóság: eszme nélküli hatalomvágy
A magyar társadalomban mindez naponta tapintható. A baloldal társadalmi értelemben leépült, majd romjaira egy nyerészkedő politikai réteg próbált építkezni. Néhány éve még sokan úgy gondolták, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa képviselt politikai korszak jelenti a mélypontot. Történelmi irónia, hogy ma sokak számára ez már mérsékeltebb alternatívának tűnik.
A jelenlegi politikai térben egy olyan szereplő próbál vezető pozícióba kerülni, aki mögött nem körvonalazható koherens ideológia, csak személyes indulatok és hatalmi ambíciók. A közbeszédben gyakran felmerül, hogy Magyar Péter politikai fellépése mögött nem világos társadalomszervezési vízió, hanem személyes motivációk állnak. Ez értelmezés, nem tényállítás – de egyre többen így olvassák a történetet.
Az árva szavazók és a mindenszarizmus
Maradt egy jelentős társadalmi csoport, amely még mindig baloldalinak hiszi magát. Ők azok, akik nem akarják – vagy nem tudják – elfogadni, hogy a demokrácia nem utópia, és hogy nincs olyan társadalmi rendszer, ahol mindenki egyszerre nyer. Ehhez csatlakozott egy fiatalabb generáció, amelynek azt tanították, hogy a jogok járnak, a kötelességek pedig opcionálisak.
Ez a halmaz könnyen hergelhető. A „minden szar” egyszerű, érzelmi üzenet, amely mögött nincs szükség programra. A hergelésből azonban mindig valaki más él meg – általában azok, akik pontosan tudják, hogy az eszme már nem kell, elég a gyűlölet.
Ezért mondható ki, hogy nincs baloldal
Ma nem baloldal és jobboldal áll egymással szemben.
Hanem közösség és káosz.
Rend és indulat.
Felelősség és jogfetisizmus.
A baloldal mint eszmerendszer összeomlott. Ami maradt, az nem politikai oldal, hanem egy gyűlöletalapú, ideológia nélküli tömeg, amelyet pontosan azok használnak ki, akik hangosan állítják, hogy a nép nevében beszélnek.